Elhallgatott a Rádió Szentes
Elképesztő arcátlanságot valósított meg a szocialista és szabad demokrata többségű Szentes Város Önkormányzata által működtetett helyi rádió azzal, hogy a testület március 19-i üléséről közvetített élő adásban, lekeverte a Fidesz vezette polgári összefogás frakció vezetőjének kérdését. Azt már megszokhatták a Kurca partján élők, hogy rendre megvágják a Szentesi Élet című önkormányzati hetilapban a polgári oldal képviselőinek írásait, hogy nem adnak nekik hangot a már említett Rádió Szentes egyéb adásaiban, hogy nem engedik szóhoz jutni a nemzeti ünnepünkön a város és térsége fideszes országgyűlési képviselőjét.
Dátum: 2004-03-22 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21394
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:21.318121, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
De mi is történt azon az ominózus ülésen?
Halmai László frakcióvezető már "rutinból" vette az elé görgetett újabb, de régtől bejáratott technikai akadályt, hogy neki és a frakciótársainak mindig a recsegő mikrofonok jutnak. Így már az sem érte váratlanul, amikor az ülést vezető Szirbik Imre polgármester arra figyelmezette, egy számára kényes kérdés felvetésekor a képviselőtársát: "Képviselő úr! Nem jó a készüléke."
Halmai erre ironikusan megjegyezte: "Biztosan nem véletlen ez sem..."
No, erre jött az a fordulat, amit még a legvadabb krimiírók is csak hosszas gondolkodás után keresnének elő a képzeletükből.
A rádió ugyanis az egyenes adását megszakítva, átkapcsolt a stúdióba, ahonnan nemes egyszerűséggel felcsendült a rádió egyik szlogenje: "FOGJA BE!", majd következett a zene.
És minő véletlen, pont annyi ideig szólt a muzsika, amíg a képviselő kérdezett. A szocialista polgármester szavaira a kapcsolat ugyan újra létrejött a városháza és a stúdió között, de az árkok minden bizonnyal tovább mélyültek.
Napra és helyre pontosan akkor és ott, amikor a Fidesz és az MDF helyi elnökei nyílt levélben kérték a városvezetést, hogy a hatalmával nem visszaélve, tisztességesen biztosítsa a polgári oldal megnyilvánulását az uniós választás kampány időszakában.
szentes.fidesz.hu
***
Elhallgatott a Rádió Szentes
Megszakadt az élő közvetítés az önkormányzati rádióban a szentesi képviselő-testület üléséről, amikor az ellenzéki frakcióvezető beszélt. Az elektronikus médium ügyvezetője technikai problémával hozza összefüggésbe a történteket.
Felháborodva jelezték a rádióhallgatók Halmai Lászlónak, a polgári oldal frakcióvezetőjének, hogy akkor szakadt meg az élő adás az önkormányzati Rádió Szentesben, amikor ő beszélt a képviselő-testület hét végén tartott ülésén. Úgy "keverték" le, hogy utána felhangzott az a mondat: "Fogja be!". Halmai emlékezete szerint éppen kérdezni akart az idősek számára tervezett intézménnyel, illetve a pszichiátriai otthon építésével kapcsolatban, amikor a monitor kijelezte ugyan a nevét, ám a mikrofonja nem működött. Akkor elkérte képviselőtársa, Kálmán János készülékét, és abba humorosan azt mondta Halmai László: nem véletlen.
Azt sokszor tapasztalta a képviselő, hogy probléma van a hangosítással a testületi üléseken. A rádióközvetítés megszakítását szerencsétlen egybeesésnek tartja Halmai, aki nem szeretné, ha bárki messzemenő következtetést vonna le a történtekből. Az önkormányzat hetilapjában ugyanakkor megsértették az ellenzéki politikus szerzői jogát, s ezért interpellált a testületi ülésen. Azt már a rádióhallgatók is követhették, hogy milyen terjedelmű cikket adott le Halmai László, s abból mi maradt ki. A jobboldali képviselő szerint ennyi véletlen - az írásának "meghúzása", illetve a rádióközvetítés megszakadása - együtt, gyanús.
A Rádió Szentes Kht. megbízott ügyvezető igazgatója, Besenyei Gábor lapunk érdeklődésére elmondta: a testületi ülésről a közvetítést a városháza telefonrendszerén keresztül bonyolítják. A problémát az okozhatta, hogy a polgármesteri hivatal új digitális központja valószínűleg este 6 órától átáll az éjszakai üzemmódra. Ennek lehet a következménye, hogy megszakadt a telefonvonal. A rádióstúdióban lévő technikusok ilyenkor nem hallják, mi zajlik a városházi ülésteremben.
A 2-3 perces adáskimaradást úgy töltötték ki, hogy bejátszották a "Fogja be és hallgassa a Rádió Szentes műsorát!" tartalmú szignált, majd zenét sugároztak a telefonösszeköttetés megteremtéséig. A Délmagyarország kérdésére, miszerint akkor is megszakadt volna-e a közvetítés, ha Szirbik Imre polgármester beszél, azt válaszolta Besenyei Gábor: amennyiben a telefonközpont szétbontja a vonalat, mindegy, hogy ki kapott éppen szót az ülésteremben. A stúdióvezető egyébként úgy emlékszik: a februári ülésen is volt adásszünet este 6 óra körül.
Forrás: Délmagyarország
fidesz.hu