Az önkormányzat nem részvénytársaság
Nem fogadható el, hogy az önkormányzatok tervezett társulásaiban a többet befizető előjogokhoz jusson, a közszolgáltatások biztosítása ugyanis alkotmányos kötelesség - közölte Nógrádi Zoltán sajtótájékoztatóján
Dátum: 2004-03-22 10:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21397
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:22.215596, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz Csongrád megyei elnöke közölte, hogy pártja nem támogatja a közigazgatási reform törvénytervezetét. Álláspontjuk szerint ugyanis az előterjesztés elfogadása esetén fennáll annak veszélye, hogy sérül az önkormányzatok függetlensége, önállósága és egyenlősége. A tervezet a demokrácia alapját képező jogokat csorbítaná, jellemzően a kis, kevésbé gazdag települések rovására - fejtette ki a mórahalmi polgármester.
A kétharmados törvénytervezet az önkormányzatok társulása révén alakítaná át a jelenlegi közigazgatási rendszert. A települések feladataik ellátásához szükséges intézményeket együtt üzemeltetnék, amivel jelentős racionalizálást érhetnének el. Nógrádi Zoltán szerint az előterjesztés eddig támogatható is lenne, azonban a társulások létrejöttét erőszakos úton is lehetővé tenné a törvénytervezet.
A kormányzat elképzelése szerint ugyanis egy térséget hátrányosan érinthet, ha az adott polgármesterek és testületek egyetlen kivétellel hiúsul meg az együttműködés, ezért bírósági úton kényszerítenék a "renegát" települést, sőt még tartalmilag is meghatároznák a szerepvállalását. Nógrádi Zoltán szerint ez súlyosan sérti a demokratikus normákat, ezért pártja még módosító indítványt sem terjeszt a javaslathoz, jelezve, gyökeres megfontolásokra van szükség. A mórahalmi polgármester hozzátette, hogy a joggyakorlattól függő átalakítása a közigazgatásnak azt a veszélyt is magában hordozza, hogy később egy kormányrendelettel, ágazati törvénnyel lehet irányítani önkormányzati közszolgáltatásokat, elosztási rendszereket.
Az ellenzéki politikus kifogásolta a tervezetnek azon pontját is, mely szerint a társulásokban a befizetés alapján osztanák el a szavazati jogokat. Ezek szerint a hátrányosabb helyzetű önkormányzatok lehetőségei tovább romlanának, mivel saját sorsukra kevés hatásuk lenne. Ennek következében pedig az ott lakók, és különösen a gyerekek, idősek és elesettek esélyegyenlőségei szűnnének meg.
Nógrádi Zoltán végezetül bejelentette, hogy mivel egyetértenek a szakmai elképzelésekkel, a Homokhátság települései megalakítják társulásukat közös közoktatás, egészségügy és egyéb közszolgáltatások megvalósítására, de csak az önkéntesség és egyenlőség alapján.
Forrás: Tiszaportál
fidesz.hu