Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mádl Ferenc fogadta a NATO főtitkárát

Mádl Ferenc köztársasági elnök és Jaap de Hoop Scheffer, a NATO főtitkára hétfői megbeszélésén egyetértett abban, hogy az Európai Uniónak és a NATO-nak a stabilitásért és a biztonságért a párhuzamos struktúrák fenntartása helyett egymás munkáját kiegészítve kell együttműködnie - tartalmazza az államfő hivatalának az MTI-hez eljuttatott közleménye.


Dátum: 2004-03-22 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21403
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:24.023878, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az isztambuli NATO-csúcson is meg kell erősíteni, hogy a NATO-nak és az EU-nak stratégiai partnerségben kell együttműködnie.

Spanyolország példája is megmutatta, hogy a terrorizmus elleni fellépés minden téren közös feladatunk" - áll a közleményben.

Az elnöki hivatal tájékoztatása szerint a megbeszélésen Mádl Ferenc elmondta: az európai uniós belépéssel befejeződik Magyarország csatlakozási folyamata az euroatlanti integrációs szervezetekhez; a közös euroatlanti értékek és célok érvényesítéséért a NATO-ban és az EU-ban is tevékenyen fellépő, felelősséget és áldozatokat vállaló tagállam lesz.

Magyarország érdekelt a nyugat-balkáni térség stabilitásában. Az államfő és a NATO főtitkára egyetértett abban, hogy a nemzetközi közösségnek nemcsak az azonnali problémák megoldására kell koncentrálnia, hanem Koszovó jövőjéről is komolyan el kell gondolkodnia - áll a közleményben.

A találkozón Mádl Ferenc Afganisztánnal kapcsolatban kiemelte: Magyarország érdekelt abban, hogy a NATO első euroatlanti térségen kívüli művelete sikeres legyen, hozzájáruljon egy stabil, mérsékelt, Afganisztán egész területén elfogadott kormányzat kialakításához. A nehéz körülmények közötti vállalkozás tétje a szövetség szempontjából is nagy, sikere bizonyítja, hogy az átalakuló észak-atlanti szövetség képes választ adni korunk új biztonságpolitikai kihívásaira.

"Jaap de Hoop Scheffer a találkozón nagyra értékelte, hogy Magyarország a világ számos helyén vesz részt katonai misszióban" - olvasható a tájékoztatóban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek