Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Titkos alagutak Pakisztánban

Több titkos alagútra bukkantak a pakisztáni katonák az országnak azon a törzsi területén, ahol a kormányerők a múlt héten bekerítettek mintegy 500 radikális iszlám harcost, köztük az al-Kaida terrorszervezet feltételezett tagjait; elképzelhető, hogy a legmagasabb rangú terroristák ezeken a járatokon át menekültek el a körzetből.


Dátum: 2004-03-22 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:26.077425, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az alagutak egy, az afgán határ menti vályogerődítményből indulnak ki, és a a határ térségébe vezetnek - mondta el egy magas rangú pakisztáni illetékes. A térségben a múlt hét második fele óta súlyos harcok folynak a bekerített fegyveresek és a pakisztáni katonák között. Korábban több tisztviselő úgy nyilatkozott, hogy ott tartózkodhat Ajman az-Zavahiri, az al-Kaida második számú embere is. Később azonban a nyilatkozatok ez ügyben óvatosabbá váltak, bár a parancsnokok kitartanak amellett, hogy fontos gyanúsítottak vannak a bekerítettek között.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek