Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyre könnyebb a nyugdíjasok kosara

A nyugdíjas fogyasztói kosár nem tévesztendő össze a bevásárló kosárral. A szocialistáknak ugyanis az utóbbit sikerült könnyíteniük, így enyhítették a nyugdíjasok terheit - mondta Harrach Péter hétfői napirend előtti felszólalásában.


Dátum: 2004-03-22 14:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21411
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:26.364609, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Ház, Tisztelt Elnök Asszony!

Érdemes egy pillantást vetnünk abba a bizonyos nyugdíjas fogyasztói kosárba, mert ott van az energia is, mint fogyasztási cikk. Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy a szocialisták a 2002-es kampánnyal egy új elemet hoztak a politikai életbe: nem annyira a programok, az eszmeiség számítottak, hanem sokkal inkább a kampánytechnika. A manipulációs szándékú ígéretek elhangzottak, volt olyan, amit betartottak, ez tönkretette a gazdaságot; volt olyan, amit nem, ezek pedig a miniszterelnök hitelét tették tönkre.

A szocialisták azt ígérték, nem lesz gázáremelés. Nem csak gázáremelés lett, hanem minden más ára is jelentősen emelkedett; lett áfatörvény-módosítás is, és mára eljutottunk odáig, hogy a fogyasztó már nem tudja követni azokat a változásokat, amik az árakban bekövetkeznek.

A fogyasztó csak figyelte a kormányzati kommunikációt, majd megkapta a számlát, ami hidegzuhanyként érte, mert egészen más adatok jelentek meg benne, mint amiről a kormánykommunikáció szólt. Előttem van egy székesfehérvári nyugdíjas energia számláinak sorozata 2003 januárjától 2004 januárjáig. 2003 januárjában ez a nyugdíjas 11.862 forintot fizetett, 2004 januárjában pedig 16.854 forintot, ami csaknem ötezer forintos különbség, több, mint amit a nyugdíjemelés képes fedezni. A nyugdíjasok körében tehát nem az ellenzéki felszólalások keltenek szorongást, hanem ezek a számlák.

De nézzük a gyógyszerárakat. 2001-ben az Orbán-kormány kötött egy megállapodást a gyógyszergyártókkal, melynek eredményeképp a harmadik évben is legfeljebb az infláció 70 százalékával emelkedhetnek a gyógyszerárak. Eszerint most januárban 4,5 százalékkal emelkedhetett volna a gyógyszerek ára, ehelyett azonban 16 százalékos emelkedés történt. És nem a gyártók emelték a gyógyszerek árát, hanem a támogatás 62 milliárdos visszafogása okozta az áremelkedést. Ki emelt tehát? A kormány. A nyugdíjasokat érzékenyen érintette ez az áremelés. És most mi történik? Az, hogy 180 napra hatósági árat vezet be a kormány, ami azt eredményezi, hogy 180 nap után ugyanaz kezdődik majd, ami ma befejeződött. És miért pont erre a 180 napra próbálják ezt az intézkedést bevezetni? Azért mert kampány van, az uniós választás kampánya. Ez az egyetlen magyarázata ennek a sajátos gyógyszerár szabályozásnak. Vagyis a szocialisták 2002-ben választási ígérettel, 2004-ben választási tettel próbálják az emberek és az ország hosszú távú érdekeit felcserélni rövid távú önző politikai érdekekre.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek