Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért támogatja Gyurcsány Ferenc a kormány fiatalok elleni hadjáratát?

Szijjártó Péter arról szerette volna megkérdezni Gyurcsány Ferencet, hogy miért nem tesz semmit az ifjúsági miniszter az ellen, hogy a kormány eladósítja a fiatalok jövőjét. Gyurcsány Ferenc szerint a Medgyessy-kormánynak szinte felsorolhatatlan érdemei vannak. A Parlamentben rövid időre elment a megemelt áfájú áram. Szijjártó Péter kérdését szó szerint, a miniszteri választ összefoglalva közöljük.


Dátum: 2004-03-22 15:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21412
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:26.768404, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Miután megismertük a Kormány 2004. évre szóló költségvetési előterjesztését, úgy éreztük magunkat, mint az idős bácsi, aki miután a moziban megnézte a Csillagok háborúját, kijött és ezt mondta: "én ezt nem hiszem el".

Hihetetlennek tűnt ugyanis, hogy Önök a költségvetéssel hadat üzentek egy teljes nemzedéknek, de néhány hete már meggyőződhettünk arról is, hogy a hibás gazdaságpolitika miatt kényszerűségből életbe léptetett Draskovics-csomag fő vesztesei is a fiatalok lettek.

Feltehető tehát a kérdés: miért haragszik a fiatalokra a bankárkormány? Mi a baj velünk?

Feltehetőleg az, hogy a fiatalok örültek, amikor a polgári kormány eltörölte a tandíjat, kiszélesítette az utazási kedvezmények rendszerét, létrehozta a sok ezer fiatalnak lakást adó otthonteremtési támogatást, valamint a tanulás lehetőségét mindenki számára elérhetővé tevő diákhitelt.

Medgyessy Péter bankárkormánya ezek után kemény bosszút állt a magyar fiatalokon.

Már tavaly év végén elkezdték a fiatalok megregulázását, egyik napról a másikra drasztikusan szétverték az otthonteremtési programot, majd megemelték a diákhitel kamatait, és végül a miniszterelnök által személyesen vállalt ígéretekkel szemben sem épülnek a kollégiumi férőhelyek, és nincs ingyen a jogosítvány sem.

Szembetűnő persze az is, ahogy az áremelések apropóján is a fiatalokat büntetik leginkább.

Míg a vonatjegyek ára 11 %-kal emelkedik januártól, addig a 26 év alatti fiataloknak 65 %-kal kell többet fizetniük egy-egy jegyért. Ha pedig valaki BKV-bérletet vásárol, a tavalyi árnál 11%-kal fizet érte többet, kivéve a diákokat, akiknek 22%-kal kerül majd többe a tömegközlekedés.

Nos, tisztelt országgyűlés, a fiatalok elleni kormányzati intézkedések sora még ekkor sem ért véget. Mára ugyanis világossá vált, hogy a megszorító csomag további 3,5 milliárd forinttal rövidíti meg a gyermek- és ifjúsági programok támogatására, valamint a kábítószer fogyasztás megelőzésére szánt összegeket.

Tisztelt Miniszter Úr!

Mindezek alapján azt gondolom, jogosan kérdezik a magyar fiatalok, hogy miért nincs Önnek érdekérvényesítő képessége a kormányon belül, vagy ha van, miért nem a fiatalok érdekében használja.

Kérem, mondja el, hogy mit tett Ön annak érdekében, hogy a fiatalokat különösen hátrányosan érintő kormányzati intézkedések ne születhessenek meg?

Kérdés továbbá az is, hogy mikor húz újra úszósapkát a fejére és jelenti be nagy fanfárok között, hogy az úszó Európa-bajnokság megrendezésére szánt 1,8 milliárd forintból mindössze 400 millió forint áll rendelkezésre?

És végül, talán költőinek hat, miniszter úr, de meg kell kérdeznem Öntől, hogyan tudja az Ön tárcája teljesíteni az eredetileg kirótt feladatokat 3,5 milliárd forinttal kevesebből?

Gyurcsány Ferenc válaszában elmondta a féligazságokból soha nem lesz igazság, és a kormánynak nem csak a szíve, hanem az esze is a helyén van. Szerinte koholt vádak nélkül csinálnak egy rendes országot, továbbá a kevesebb pénzből is megvalósítható az úszó EB létesítményfejlesztése. Ez egy jó kormány - foglalta össze véleményét Gyurcsány Ferenc.

Szijjártó Péter viszontválaszában rámutatott: a miniszter nem beszélt arról, hogy ez az a kormány, amely megemelte az államadósságot, a diákhitel kamatait, valamint a gázárat. Amikor az áram is elment kis időre a Parlamentben, Szijjártó Péter arra is utalt, hogy a villamos energia árát is megemelte a Medgyessy-kormány. Gyurcsány Ferenc pedig ahelyett, hogy felemelné a szavát a fiatalokat hátrányosan érintő kormányzati döntések ellen, saját politikai karrierjét építi, megyei pártelnöki pozíciójára összpontosít, magánmilliárdjain ücsörögve filozofálgat a szocialista felemelkedésről.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek