Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Robbantás Szerbiában

Robbantást követtek el ismeretlen tettesek egy mecset ellen Gradiskában, a boszniai szerb területek északi részén hétfőn hajnalban.


Dátum: 2004-03-22 16:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21419
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:28.901958, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az elkövetők két robbanószerkezetet hajítottak az épület felé, a robbanás megrongálta a mecset homlokzatát és kitört több ablakot - mondta el a mecset muftija. A rendőrség közölte, hogy az ügyben vizsgálatot indítottak, részletekkel azonban nem szolgált. A gradiskai mecsetet 2003-ban építették újjá az 1992-1995-ös háború alatt a boszniai szerb hadsereg által elkövetett pusztítás után. Az incidens három nappal azután történt, hogy a boszniai államszövetség másik tagállamában, a muzulmán többségű Bosnyák-Horvát Föderáció területén, Bugojnóban felgyújtottak egy - szintén tavaly helyreállított - szerb ortodox templomot. A boszniai szerb hatóságok attól tartanak, hogy az elmúlt napok koszovói etnikai villongásai összetűzésekhez vezethetnek Bosznia-Hercegovinában is. A bosnyák-szerb rendőrség már a hét végén közölte, hogy fokozott készültséget vezetett be, hogy megvédje a muzulmán közösségeket az esetleges megtorlásoktól.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek