A rendőrség nagy erőkkel folytatja a nyomozást a móri bankrablás ügyében
Pintér Sándor belügyminiszter a keddi kormányülésen beszámolt arról, hogy rengeteg lakossági bejelentés érkezett, amelyek nyomán a rendőrség több olyan személyt vett őrizetbe, akik fegyverrel elkövetett bűncselekménnyel gyanúsíthatók, de egyiküket sem tudták eddig összefüggésbe hozni a Móron történt bankrablással.
Dátum: 2002-05-15 11:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2034
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:33:36.548913, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A belügyminiszter beszámolójában elhangzottakról Borókai Gábor kormányszóvivő közölt részleteket.
Pintér Sándor elmondta, hogy belföldön és külföldön egyaránt keresik a móri rablógyilkosság elkövetőit.
A belügyminiszter tájékoztatta a kormánytagokat arról is, hogy a szomszédos országok szervezett bűnözés elleni szervezeteinek vezetőit a közeljövőben Magyarországon látják vendégül információcsere és egyeztetés céljából.
Hangsúlyozta, hogy a rendőrség rendkívül nagy erőkkel folytatja a nyomozást.