Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Tisza Volán nemcsak Szegedé

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere csak akkor támogatja a Tisza Volán Rt. önkormányzati privatizációját, ha abban valamennyi érintett település résztvehet.


Dátum: 2004-03-23 08:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21436
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:34.146244, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem fogadható el, hogy Szeged városa 100%-ban legyen tulajdonosa annak a Tisza Volán Rt-nek, amelynek működése 60 települést érint. A peremterületeken élő emberek esélyegyenlőségének biztosítása érdekében, egy önkormányzati privatizációban valamennyi településnek helyet kell biztosítani - közölte Nógrádi Zoltán pénteki sajtótájékoztatóján Szegeden.

Az egyébként ellenzéki polgármester elképzeléseit ezúttal párt-politika semlegesen többen támogatják, köztük például Toller László Pécs szocialista vezetője is. A Dunántúli nagyváros és a homokháti kisváros vezetői úgy vélik, hogy a Volánok privatizációját az önkormányzatok vagyonközössége számára kell biztosítani, ezért már bejelentették igényüket az ÁPV Rt.-nél, és azt javasolja Nógrádi minden kollégájának, hogy ők is tegyenek hasonlóan.

Forrás: Tiszaportál

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek