Veszélyben a kis gyógyszertárak
Horváth Józsefné, a tápéi gyógyszertár vezetője tanácstalan, mert fogalma sincs arról, hogyan gazdálkodja ki azt a 100 ezer forintot, amit az árrés alapú támogatás megvonása miatt veszít el. A kisebb patikákba általában csak egy-két doboz gyógyszerért térnek be a betegek - írja a Délmagyarország.
Dátum: 2004-03-23 09:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21437
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:34.434960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Draskovics-csomag névre keresztelt megszorító intézkedéssorozat nem kerülte el a gyógyszertárakat sem. Az egészségügyi minisztériumtól elvont milliókat a patikák árrés alapú támogatása is megsínyli. Az eddig támogatásból, amely havonta 100 ezer forintot jelentett, olyan kis gyógyszertárak részesülhettek, amelyek önhibájukon kívül nem tudtak rentábilisan működni. Az intézkedés országos szinten 900, Szegeden 5 patikát érint.
- Nem tudom, hogy ebben a hónapban megkaptam-e a 100 ezer forintos támogatást, az biztos, hogy áprilisban már nem számíthatok rá - mondta Horváth Józsefné, a tápéi gyógyszertár vezetője. Horváthné hozzátette, a támogatásból részben a patika szinten tartását fedezte.
- Tavaly elkezdtem kicserélni a több mint 10 éves számítógépeket és a gyógyszertári programot is szerettem volna frissíteni. Nem tudom, hogyan és miből fogom befejezni a cserét - jegyezte meg a gyógyszertár vezetője.
Horváth Józsefné azt is elmondta, már nem tud tovább faragni a költségeiből. Alkalmazottja nincs, a nyitvatartási idő rövidülésével meg csak a vásárlóit veszítené el.
- Hozzám általában csak a nyugdíjasok, kismamák járnak, akik nem tudnak vagy nem akarnak bemenni a szegedi nagy gyógyszertárakba. Ők is elsősorban az olcsóbb gyógyszereket keresik, így a drágább készítményeket és az egyéb nagy patikákban kapható szereket, kozmetikumokat már jó ideje nem rendelem meg. Ha valami egyedi kéréssel fordulnak hozzám, akkor azt külön megrendelem nekik, de készletet nem tartok, mert nem éri meg - sorolta a gondokat a gyógyszerész.
A tápéi gyógyszertáron kívül az alsóvárosi Pápai Paris, a szentmihályi Tömörkény és két újszegedi, a Csongor és az Angelika működését veszélyeztetheti az elvonás. Információink szerint a támogatás megvonásán túl az állami gyógyszerárcsökkentés is érzékenyen érinti a kis patikákat. Nekik ugyanis sokkal kisebb a készletük, így hamarabb elfogynak náluk a gyógyszerek, amiket aztán sokkal nehezebben tudnak majd beszerezni, hiszen a nagykereskedők már most sorban bontják fel a különböző szállítási, ellátási szerződéseket.
Forrás: Délmagyarország
fidesz.hu