Négy újabb gyanúsítottat tartóztattak le a madridi robbantások ügyében
Letartóztattak három marokkói és egy spanyol állampolgárt keddre virradóra a 202 halálos áldozatot követelő március 11-i madridi merényletekkel összefüggésben.
Dátum: 2004-03-23 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21438
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:34.720209, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Juan del Olmo vizsgálóbíró hétórás kihallgatás után elrendelte a spanyol José Emilio Suarez Trashorras, valamint a marokkói Abderrahim Zabh, Abdelvahid Berrak és Mohamed Sedadi letartóztatását. Egy ötödik gyanúsítottat, a szintén marokkói Farid Uladot bizonyítékok hiányában a bíró szabadlábra helyezte.
Suarez Trashorras ellen a hivatalos vád robbanóanyag-lopás, valamint 190 terrorista gyilkosságban, 1430 terrorista gyilkossági kísérletben és négy vonatrombolásban való részvétel. A spanyol férfi elismerte az akciókban való részvételét. Azzal gyanúsítják, hogy ő lopta a "Goma 2 Eco" robbanóanyagot, és adta át a merényletek elkövetőinek. Az ABC című madridi napilap keddi száma szerint ezért 7000 eurót, valamint meg nem határozott mennyiségű hasist kapott.
A 34 éves Zbahot is a gyilkosságokban és a gyilkossági kísérletekben való részvétellel vádolják. A 33 éves Berrak és a 38 éves Sedadi terrorista szervezetben való részvétel, illetve a vele való együttműködés a vád. Ezt azonban mindketten tagadták. Berrak a kihallgatás során bevallotta, hogy a merénylet első számú gyanúsítottjának, Dzsamal Zugamnak a társa egy fodrászszalonban, és ismeri Imad Eddin Barakat Jarkast, más néven Abu Dahdát, az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat feltételezett spanyolországi vezetőjét, akit 2001 novembere óta tartanak fogva, mivel mindketten Madrid Lavapies kerületében laktak. Sedadi azt állította, hogy aludt a merényletek idején, és rajzfilmeket nézett a tévében fiával, amikor értesült a terrorakciókról.
Spanyolországban az előzetes letartóztatás két évig tarthat, és egyszer meghosszabbítható.
A múlt pénteken a bíróság három marokkói és két indiai előzetes letartóztatását rendelte el. Négy további gyanúsítottat állítottak elő a hét végén, ők kedden vagy szerdán kerülnek a vizsgálóbíró elé.
A madridi El Pais című napilap úgy tudja, hogy egyikük a most szabadlábra helyezett Farid Ulad testvére, aki súlyos testi sértés miatt 2001 óta börtönben van, őt egyszerűen cellájából állították elő. A másik hármat Madridban, illetve a spanyol főváros Getafe külvárosában fogták el. Az El Mundo című hetilap szerint nem valószínű, hogy bármelyikük közvetlenül részt vett volna a mészárlásban. Ugyancsak az El Mundo értesülése, hogy a Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Nagy-Britannia, Olaszország és Spanyolország titkosszolgálati vezetőinek hétfőn Madridban zárt ajtók mögött kezdődött tanácskozásán a spanyol rendőrség vezetői átadták kollégáiknak azoknak a gyanúsítottaknak a névsorát, akik elhagyhatták az országot a merényletek után.
MTI - fidesz.hu