Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatódnak a leszámolások a Közel-Keleten

Izrael folytatja a terroristák likvidálását - jelentette ki Saul Mofaz védelmi miniszter, egy nappal a Hamász szellemi vezetőjének meggyilkolása után. Az izraeli közszolgálati rádió közölte: a hadsereg, a biztonsági szolgálat és a védelmi minisztérium vezetőinek tanácskozásán döntés született arról, hogy folytatódik a terroristák "célzott likvidálása".


Dátum: 2004-03-23 09:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21441
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:35.613045, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy kedden közzétett közvélemény-kutatás szerint az izraeliek többsége egyetért a Hamász szellemi vezetőjének megölésével, annak ellenére, hogy a megkérdezettek 81 százaléka úgy látja, emiatt növekedhet a terrorista merényletek száma Izraelben,

Az este izraeli harckocsik vonultak be a Gázai övezetben fekvő Bét Hanun palesztin városba. Az akcióval állítólag meg akarják akadályozni, hogy a palesztinok házi készítésű rakétákat lőjenek ki zsidó célpontokra. Mindez azután történt nem sokkal, hogy a palesztinok véres bosszút esküdtek, válaszul Ahmed Jaszin sejk meggyilkolására.

MR - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek