Nyilvános ülés után titkos tárgyalás
Nemrég a kormány nyilvános ülést tartott, amit a televízió élőben közvetített. Elemzők szerint a kormányülésen érdemi munkavégzés nem történt, inkább kampányolás folyt. Élelmes újságírók azonban azt is tudni vélik, hogy a kirakatkormány kirakatülése után egy nem nyilvános, zárt ülés is volt, ahol már a bankárkormány tanácskozott - mondta Glattfelder Béla keddi napirend előtti felszólalásában.
Dátum: 2004-03-23 10:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21444
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:36.513746, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezen az ülésen egyes értesülések szerint egy eddig még nyilvánosságra nem hozott, titkos tanulmányt is megtárgyalt a kormány, amelyik arról szól, hogy az uniós csatlakozás hogyan fogja érinteni a magyar társadalmat Ennek a tanulmánynak van egy mezőgazdaságot érintő része is, mely szerint különösen a sertés-, a baromfi- és a szarvasmarha ágazatok lesznek a csatlakozás legfőbb vesztesei. A felsorolt ágazatok vesztesége akár 30 százalékos is lehet, melynek következtében több ezer munkahely megszűnhet, több ezer gazdaság mehet tönkre. A legnagyobb gond azonban az, hogy pont ezen ágazatok súlyos helyzete miatt vonultak a gazdák az elmúlt napokban az utakra, hogy kikényszerítsék a kormány érdemi intézkedéseit. Az a megállapodás, amely a kormány és a gazdák között köttetett a gazdák szerint nincs betartva: még minid alacsonyak a felvásárlási árak, szemben mindazzal, amit a megállapodás tartalmazott. A megegyezésben az is benne volt, hogy a kormány érdemi intézkedéseket tesz az import visszaszorítása érdekében, de alig néhány nappal a megállapodás megkötése után, több száz tonnányi import baromfi érkezett az országba. A gazdák sérelmezik azt is, hogy a megállapodás után a Draskovics-csomag négymilliárd forintot elvont a földművelési tárcától, pedig a gazdák azt hitték, hogy az egyezség betartásához több pénzre van szükség.
A gazdák azt is mondják, nemcsak ez a négymilliárd forint hiányzik, hanem hiányzik az a négymillió is, amit Szanyi Tibor politikai államtitkár egykori cégének jutatott, amit mai napig is saját testvére vezet. Szakértők szerint az az anyag, ami ezért a négymillió forintért elkészült, tulajdonképpen egy olyan tájékoztató, amit maga a minisztérium is elkészíthetett volna. A tájékoztatónak egyetlen új, érdekes eleme van, amit minisztérium valóban nem tudott volna megcsinálni, az a rész, amelyben a cég közpénzből reklámozza önmagát, és közzéteszi árlistáját. A gazdák azt is mondják, hogy ezt a pénzt jobb lett volna annak az újlengyeli gazdának a megsegítésére fordítani, aki maga is sertéstenyésztő, és akit a miniszterelnök úr emlegetett évértékelő beszédében.
A legkomolyabb kérdés azonban mégiscsak az, hogy a kormány valóban tárgyalt-e egy ilyen titkos tanulmányt. Ha igen, akkor azt nyilvánosságra fogják-e hozni, és mit tartalmaz ez a tanulmány. Mit fog tenni a kormány annak érdekében, hogy ne szűnjön meg több ezer gazdamegélhetése? - kérdezte Glattfelder Béla.
Szanyi Tibor politikai államtitkár elmondta, hogy a gazdák minden eddiginél több támogatást kapnak a kormányzat jóvoltából.
fidesz.hu