Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyílt levél Lamperth Mónikának

A Pest megye regionális önállóságáról szóló vitában mostanáig csak a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Pest megyei frakciója képviselte következetesen az önálló Pest megyei régió gondolatát. A közelmúltban aztán Pest megye közgyűlésének MSZP-s elnöke Szabó Imre is az önállósodás mellett szólalt meg. T. Mészáros András és Szűcs Lajos most nyílt levéllel fordultak dr. Lamperth Mónika belügyminiszterhez, hogy a parlament elé kerülő területfejlesztési törvény módosításának tervezete tartalmazza az ilyen irányú változtató javaslatokat is.


Dátum: 2004-03-23 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21448
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:37.704813, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Miniszter Asszony!

A Magyar Köztársaság 2004. május 1. után teljes joggal tagja lesz az Európai Uniónak. Az elmúlt években többször és egyre határozottabban jelentkezett az igény, Pest megye, mint önálló NUTS.-II. régió kialakítására. 2001 végén, éppen a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Pest megyei frakciója, s a Pest megyei Közgyűlés polgári többsége kezdeményezett Pest megyében népszavazást ebben az ügyben.

Sajnos akkor az MSZP-SZDSZ frakciók teljes értetlenségével és érzéketlenségével találkoztunk.

Azóta változott a helyzet, s most már nem csak a polgári oldal támogatja a Pest megyei önállóságot, hanem az MSZP frakció is, hiszen Szabó Imre a Pest megyei közgyűlés MSZP-és elnöke is nyilatkozott az önállóság előnyeiről.

2003. kora őszén a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Pest megyében is létrehozta Önkormányzati Tagozatát, amely többek között éppen önkormányzati érdekek melletti elkötelezettsége okán a következő álláspontra jutott:

"A FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség, Pest megyei Önkormányzati Tagozat támogatja Pest megye önálló régióvá válását. Felkéri az elnökséget, hogy ennek érdekében minden törvényes eszközt alkalmazzon, és tegyen meg mindent az önállóság legkésőbb 2007. január elsejei elérése érdekében."

Tisztelt Miniszter Asszony!

Tudomásunk szerint, a parlament elé kerül a Területfejlesztési törvény módosítása. Kérjük Önt, hogy a törvény módosításához készülő előterjesztésben, Ön is támogassa Pest megye önállósági kezdeményezését, ezzel az Uniós pályázati keretek jobb kihasználásával elkerülhetővé válhat hazánk nettó befizetővé válása. Közös munkán eredményeként lehetőséget teremthetünk Pest megye felzárkózására, elmaradottsága leküzdésére.

Bízva az önkormányzatokért érzett közös felelősségünkben, várjuk támogató válaszát.

Tisztelettel:

T. Mészáros András

Fidesz Magyar Polgári Szövetség

Önkormányzati Tagozat

Pest megyei elnök

Szűcs Lajos

országgyűlési képviselő,

Fidesz Magyar Polgári Szövetség

Pest megyei elnök

2004. március 20.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek