Czuczor Gergely szobránál szétszórták a március 15-i koszorúkat
Tavaly felgyújtották, az idén szétszórták a március 15-én elhelyezett koszorúkat Czuszor Gergely Érsekújvárban álló mellszobránál.
Dátum: 2004-03-23 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21450
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:38.296274, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A vasárnap hajnalban elkövetett vandál cselekedetnek szemtanúi is voltak - számolt be róla kedden a Pozsonyban megjelenő Új Szó. A szobor környékén lakók közül többen is látták, hogy a tettesek fekete bőrkabátos, bőrfejű fiatalok voltak. A Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, a Csemadok városi szervezete ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést. Úgy tudni, hogy a szemtanúk közül többen készek tanúsítani a történteket.
MTI - fidesz.hu