A XVI. kerületi MSZP- SZDSZ a hétszeres építményadó-emelés mellett voksolt
Nem módosult az építményadó Budapesten, a XVI. kerületben a képviselőtestület rendkívüli ülésén, amit a Fidesz kezdeményezett a Szabó Lajos Mátyás polgármester által vezetett, MSZP-SZDSZ-es többségű testület által 700%-al megemelt építményadó mérséklése ügyében - mondta Kovács Raymund fideszes bizottsági elnök kedden az MTI-nek.
Dátum: 2004-03-23 13:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21455
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:39.815192, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hétszeres mértékű építményadó-emelés miatt a közigazgatási hivatalhoz fordulnak, hiszen ez sérti a jogbiztonságot, és előzetesen a testület nem vizsgálta annak várható hatásait- mondta a fideszes politikus.
Hozzátette: esetenként akár több millió forinttal is nagyobb adót kell majd ez évtől fizetniük azoknak, akik vállalkozásra is használják magántulajdonukat.
Az 1050 embert érintő szabályozás helyett például a polgármester és helyettesei jutalmán, a propaganda költségeken vagy a hivatali autók vásárlásán kellett volna spórolni - mondta az ellenzéki politikus.
Horváth Mihály kerületi szocialista frakcióvezető közölte: az építményadó decemberi módosításával "EU-konform módon" megszüntették a korábbi indokolatlan előnyöket azoknál, akik vállalkozásra bérbe adták ingatlanukat.
***
Az adó a helyi kis- és középvállalkozókat sújtja, több száz munkahely is megszűnhet a kerületben, ha a kisvállalkozók nem képesek befizetni az adót és megszüntetik vállalkozásukat. A kerületi munkahelyek és vállalkozók érdekében áll ki a Fidesz helyi elnöksége is. A Fidesz az építményadó eredeti szintre történő mérséklését szeretné elérni. Nem kellene adót emelni, ha az önkormányzat takarékoskodna az adófizetők pénzével, és nem költene az alábbiakra:
Polgármester, alpolgármesterek jutalma 5,3 millió Ft.
Reklám, propaganda 11,8 millió Ft.
Reprezentáció 6,4 millió Ft.
Külföldi utazás 1 millió Ft.
Hivatali gépjárművásárlás 15 millió Ft.
Függönyök és egyéb kiegészítők 2,5 millió Ft.
Forrás: kovacspeter.hu, MTI
fidesz.hu