Egerben lesz a Történelem Fő utca
A Történelem Fő utca március 19-én, Pápán megtartott rendezvényén, mely egyben a Veszprém megyei polgári körök találkozója is volt 142.000 Ft gyűlt össze a DÉVAI ÁRVAHÁZ javára. A Történelem Fő utca következő helyszíne Egerben a Körcsarnok lesz, 2004. március 26., 16 órától.
Dátum: 2004-03-23 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21461
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:41.633567, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
SAJTÓKÖZLEMÉNY
A Történelem Fő utca március 19-én, Pápán megtartott rendezvényén, mely egyben a Veszprém megyei polgári körök találkozója is volt 142.000 Ft- Ft gyűlt össze a DÉVAI ÁRVAHÁZ javára.
A Történelem Fő utca következő helyszíne Egerben a Körcsarnok lesz, 2004. március 26., 16 óra
Beszédet mond: Schmitt Pál, a Fidesz-MPSZ alelnöke, Pálinkás József az Orbán-kormány oktatási minisztere,
Felszólal: Kárpáti György, Gyarmati Dezső, Kiss Antal, Balla Miklós, Nyitrai Zsolt, Faludi Sándor, Szíjjártó Péter,
Fellépnek többek között: Beregszászi Olga, Gergely Éva, Maczkó Mária, Ókovács Szilveszter, Szabó Csilla. Varga Miklós, Vikidál Gyula.
A Sajtóklub képviseletében: Bencsik András, Szentmihályi Szabó Péter, Tóth Gy. László
Műsorvezető: Rákay Philip
Budapest, 2004. Március 23.
Nemzeti Reklámügynökség