Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kleridesz-Annan találkozó

Elégedettségének adott hangot szerdán Glafkosz Kleridesz ciprusi elnök Kofi Annan ENSZ-főtitkárral folytatott megbeszélései után, amelyeken a sziget újraegyesítését célzó görög-török tárgyalásokról volt szó.


Dátum: 2002-05-15 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2037
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:33:37.411421, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kleridesz a másfél órás találkozó után újságírók előtt elmondta: szó volt többek között az újraegyesítési folyamat gyorsításáról, és az ENSZ első embere ugyanerről fog tárgyalni Rauf Denktas ciprusi török vezetővel. Az AFP megjegyzi, hogy az elnök általában igen ritkán beszél a sajtónak erről a témáról.

Ami a tárgyalások nehézségeit illeti, Kleridesz úgy nyilatkozott, hogy "nem lenne bölcs dolog erről beszélni", meg kell várni, hogy az ENSZ-főtitkárnak sikerül-e elérnie, hogy a felek megegyezzenek az újraegyesítés gyorsításának módjáról.

Annan, akit Alvaro De Soto ciprusi különmegbízott kísért el, még a délután folyamán találkozik Denktassal.

A szigetország két közösségének vezetője júniust tűzte ki határidőül az újraegyesítési megállapodásra. Ciprus 1974, a török hadsereg inváziója óta él megosztottságban.

Kapcsolódó elemek