Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessy mesterkedése törvénytelen és alkotmányellenes

Az Alkotmánybíróság mai döntésével kimondta: Medgyessy Péter alkotmányellenes módon kívánta eltávolítani Szász Károlyt, a PSZÁF elnökét. Mégpedig azért, mert Szász lerántotta a leplet a K and H Equities-nél folyó bűnös üzelmekről, s kiderült, hogy a szálak a szocialistákig vezetnek - mutatott rá Áder János mai sajtótájékoztatóján. A sajtótájékoztató letölthető hanganyaga


Dátum: 2004-03-23 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21470
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:44.361305, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: None

Medgyessy bizonytalanságot eredményez

Az a módszer, amit Medgyessy Péter Szász Károly eltávolítására kieszelt, az Alkotmánybíróság szavaival élve: "jogbizonytalanságot eredményez" - szögezte le Áder János, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. Ezzel együtt sérti a betétesek biztonságát is, hiszen, ha életbe lépett volna a szocialisták által kiagyalt törvény, akkor vezető nélkül maradt volna a felügyelet - amíg a Medgyessy Péter által javasolt módon felállítandó felügyeleti tanács nem állt volna Szász Károly helyébe -, s nem tudta volna megvédeni a betétesek pénzét.

"Bűne": lerántotta a leplet a szocialistákat érintő bűncselekményekről

De miért volt olyannyira sietős, miért kockáztatta Medgyessy Péter az alkotmányosságot, a betétesek pénzét? Nyilván azért, mert Szász Károly a PSZÁF élén lerántotta a leplet a K and H Equitiesnél folyó bűnös üzelmekről, s kiderült, hogy a szálak a szocialistákig vezetnek.

Nem lehet véletlen, hogy Medgyessy Péter egy olyan bankfelügyeleti elnököt akart eltávolítani, aki a szocialistákat érintő súlyos bűncselekményekről lerántotta a leplet.

Medgyessy nem tesz jót a "modern európai köztársaságnak"

Áder János rámutatott: a Medgyessy Péter által emlegetett "modern európai köztársaságnak" nem tesz jót, hogy az Európai Unió az elmúlt hónapokban kénytelen volt többször is elítélni Medgyessy Péter mesterkedéseit.

Csak néhányat idézett ezek közül Áder János: az Európai Parlament Külügyi Bizottságának elnöke, az unió Belső piacokért felelős biztosa tiltakozott Szász Károly tervezett eltávolítása miatt. A Bázeli Bankfelügyelet főtitkára, az Európai Központi Bank elnöke nagyon határozottan tiltakozott a Medgyessy Péter törekvéseivel szemben, s az Európai Néppárt is nemtetszésének adott hangot.

Répássy Róbert összefoglalta azokat a tényeket, amelyeken a bankbotrány eléri a szocialistákat:

- Medgyessy Péter korábban az Inter-Európa Bank igazgatósági elnöke volt, ahol két szír állampolgár több mint 6 milliárd forintot vett fel készpénzben

- Draskovics Tibor jelenlegi, a valamint László Csaba volt pénzügyminiszter korábbi munkahelye a K and H Bank volt

- Puch László elismerte, hogy nagy értékű személygépkocsiját a bankbotrányban szereplő Britton Kft-től származik

- Andó Sándor és Horváth Csaba fővárosi szocialista polgármesterek elismerték, hogy pénzügyi kapcsolatban álltak Kulcsár Attilával

- Garamszegi Gábor a szocialisták fővárosi képviselője volt, majd az MSZP delegálta a Fővárosi Vízművek Rt. élére

- Bitvai Miklóst Csillag István miniszter nevezte ki

- Lamperth Mónika szocialista belügyminiszter férje, Jegesy András elismerte, hogy tavaly márciusig a Britton Kft-től bérelt irodát, abban a házban, amelyben Kulcsár Attila is lakott

- Kovács László szocialista pártelnök hölgyismerőse saját maga, valamint két cégén keresztül szerepel Kulcsár Attila VIP-listáján

Összegezve tehát tény, hogy csak szocialista politikusokról bizonyosodott be eddig, hogy kapcsolatban álltak Kulcsárral, a Brittonnal vagy a Montrade nevű cégekkel - szögezte le Répássy Róbert.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3311, 'source_type': 'media', 'source_id': 26, 'target_type': 'article', 'target_id': 20617, 'relation_type': 'describes'}