Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szerbia: Emberi jogok

Az emberi jogok nemzetközi egyezményének tiszteletben tartására szólította fel kedden az észak-atlanti szövetséget a boszniai Szerb Köztársaság ombudsmanja azzal összefüggésben, hogy a NATO vezette boszniai stabilizációs erők katonái érvényes elfogatóparancs nélkül őrizetbe vették és több napig fogva tartották a háborús bűnökkel vádolt Radovan Karadzic volt boszniai szerb vezető három feltételezett rejtegetőjét.


Dátum: 2004-03-23 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21471
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:44.649555, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A SFOR-katonák januárban, illetve februárban jártak el a szóban forgó három boszniai szerb személy ellen, azzal gyanúsítva őket, hogy segítik Karadzic rejtőzését az ENSZ hágai Nemzetközi Törvényszéke elől, amely a délszláv háborús bűnök ügyében ítélkezik, s háborús bűnökön kívül népirtással és emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolja a volt boszniai szerb vezetőt az 1992 és 1995 között lezajlott boszniai háborúval összefüggésben. A SFOR néhány napos kihallgatás után szabadon engedte a három gyanúsítottat. Az SFOR az utóbbi időkben fokozta Karadzic elfogása érdekében tett erőfeszítéseit. A hágai Nemzetközi Törvényszék illetékeseinek és több nyugati kormánynak a feltételezése szerint Karadzic azért tudta elkerülni eddig az igazságszolgáltatást, mert folytonosan utazgat a boszniai Szerb Köztársaság és Szerbia között, és mert bujkálásában híveinek egész hálózata segíti.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek