Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Solana: Koszovónak nem volt kellő védelme

Nem biztosítottak kellő védelmet a koszovói szerb kisebbségnek - ismerte el kedden Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.


Dátum: 2004-03-23 19:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:46.123305, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pristinai látogatása előtt egy nappal Solana emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió ragaszkodik a többnemzetiségű Koszovóhoz. "Tény, hogy a kisebbségeket, különösen a szerb kisebbséget, nem védték megfelelően Koszovóban. Ebből a tényből kiindulva kell megvizsgálnunk, hogyan javíthatnánk a helyzeten" - mondta újságíróknak. Solana közölte, hogy a kisebbségek védelmének kérdését minden koszovói tisztségviselőnek meg fogja említeni szerdán Pristinában. "Valóban egy többnemzetiségű Koszovót akarunk, ahol a kisebbségeknek is joguk van élni" - jelentette ki az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője Vojislav Kostunica szerb miniszterelnökkel tartott megbeszélése után. Hozzátette, hogy a jog magában foglalja annak tényleges érvényre jutását is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek