Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elfogták a dzsámi rongálókat

Elfogott a dél-szerbiai Nis város rendőrsége tíz személyt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy március 17-én megrongálták, majd felgyújtották a nisi dzsámit.


Dátum: 2004-03-23 20:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21477
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:46.411708, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nisi rendőrség keddi közleménye szerint a gyanúsítottak először kövekkel törték be a dzsámi ablakait, majd felfeszítetve a bejárati ajtó lakatját és zárját behatoltak az imaházba, ott törtek-zúztak, majd felgyújtották az épületet. Az ominózus napon, március 17-én Szerbia-szerte zavargások törtek ki mintegy válaszul a koszovói erőszakhullámra, amelyben harminc szerb ortodox templom és kolostor vált lángok martalékává. A szerbiai zavargásokban leégett az 1690-ben épült belgrádi dzsámi, illetve a 1720-ben épült nisi dzsámi. A fővárosi iszlám imaház felgyújtása miatt hétfőn menesztették a belgrádi rendőrfőnököt és bűnvádi eljárást indult a gyújtogatók ellen. A két dzsámi felperzselése elemi felháborodást okozott Szerbia-szerte, civil és politikai szervezetek sokasága ítélte el a történteket. A belgrádi sajtóban és médiákban nem csillapodik a vita a bűntényről. Legtöbbször az a megállapítás hangzik el, hogy a gyújtogatók "öngólt rúgtak" Szerbiának, mivel a világsajtó egyenlőségjelet tett a koszovói szerb vallási hagyaték és a két dzsámi felperzselése közé, noha az előbbi gyújtogatások előre kitervelten történtek, a belgrádi és a nisi imaház pedig a huligánok spontán és értelmetlen dühe, illetve a rendőrség tétovasága miatt égett le.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek