Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Suliexpo - nemzetközi gyermektalálkozó

Kilenc ország több mint kétezer diákja vesz részt május 24-től 26-ig a Suliexpo 2002 rendezvényen, amelyet a nyíregyháza-sóstógyógyfürdői Park Szálloda öt hektáros, ligetes területén tartanak - jelentették be szerdán a szervezők.


Dátum: 2002-05-15 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2039
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:33:38.024509, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kajibás Éva Katalin, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai, Közművelődési és Továbbképző Intézet munkatársa elmondta, az immár ötödik alkalommal megrendezett Suliexpo mottója ezúttal is a pápai gondolat: Ne azt keressük, ami elválaszthat, hanem ami összeköt.

A rendezvény fővédnöke Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke.

A résztvevő kilenc közép-európai ország tanulói száznál is több képzőművészeti alkotással mutatkoznak be az expo kiállításán.

Három színpadon 220 oktatási intézmény kultúrcsoportja lép fel és versenyez a nemzetközi gyermektalálkozó díjaiért.

Nemzetközi Ifjúsági Parlamentet is rendeznek a diákoknak, a résztvevők az Európa jelene és jövője témakörben fejthetik ki véleményüket.

A háromnapos rendezvényt karneváli nyitófelvonulás vezeti be, majd ismeretterjesztő programok és ügyességi versenyek is várják a diákokat.

Kapcsolódó elemek