Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cultura Nostra - Kárpát-medencei középiskolások történelmi vetélkedője

A Cultura Nostra elnevezésű történelmi vetélkedő elődöntőjét és döntőjét április 3-án és 4-én tartják Pannonhalmán a Kárpát-medence magyar középiskolásai számára - tájékoztatta a szervező Rákóczi Szövetség az MTI-t.


Dátum: 2004-03-24 08:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21483
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:48.202830, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vetélkedő témája a reformkor, Magyarország 1830 és 1848. március 15. közötti időszakának története - közölte Szabó Zoltán. Tájékoztatása szerint húsz csapat: tizenhat magyarországi, három felvidéki és egy kárpátaljai jutott be az elődöntőbe a több helyszínen tartott első fordulóból. Érdekességként megemlítette, hogy a szombathelyi Bolyai János Gimnáziumból öt csapat jeleskedett, s került a pannonhalmi elődöntőbe. A középdöntő írásbeli feladatait legeredményesebben teljesítő tíz csoport jut a másnapi döntőbe, ahol a fiatalok szóban versengenek az elsőségért. Az első három helyezett csapat kitűntető díjazásban részesül, azonban a döntőbe helytálló valamennyi fiatalt ez év nyarán vendégül látják Budapesten, Bábolnán, Herenden és Pannonhalmán a szervezők, a Rákóczi Szövetség és a Pannonhalmi Bencés Főapátság.

A versengés összesen 305 csapatot, köztük 262 magyarországi és 43 határon túli csoportot mozgósított. Az utóbbiak Erdélyből, továbbá a Felvidékről, Kárpátaljáról és Délvidékről vesznek részt a vetélkedésen.

A rendezők az idén már harmadik alkalommal bonyolítják a történelmi vetélkedőt azzal a törekvéssel, hogy a fiatalok emeljék magyar történelmi ismereteik színvonalát, amely hozzájárul magyarságtudatuk, identitásuk elmélyítéséhez - mondta a Rákóczi Szövetség képviselője.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek