Funar folytatná a főtéri ásatásokat
A kolozsvári tanácsi határozatok önkényes értelmezésével folytatni kívánja a főtéri régészeti ásatásokat Gheorghe Funar polgármester. Az elöljáró ötleteket vár az ásatások állagmegőrzési munkálataira, a májusi határidővel meghirdetett ötletbörzét júniusban versenytárgyalás követi.
Dátum: 2004-03-24 09:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21484
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:48.503117, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A beérkezett terveket a Művelődésügyi Minisztérium, az Erdélyi Történelmi Múzeum, a Történettudományi Intézet, a Közlekedési és Közmunkaügyi Minisztérium, a műépítészek országos és megyei szervezete, a megyei művelődési bizottság, valamint a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal és a megyei tanács városrendezési bizottság egy-egy tagjából alkotott bizottság bírálja el. Ezt a kilenc tagú bizottságot a döntéshozatalban egy tizenhét tagú, Gheorghe Funar által vezetett kolozsvári bizottság egészíti majd ki, amelyet csupán a főtéri régészeti ásatások állagmegőrzése céljából hoztak létre.
A polgármesteri hivatal sajtóosztálya által bemutatott dokumentációban azonban egy olyan, az ásatásokat végző Erdélyi Történelem Múzeum által benyújtott iktatószám nélküli irat is megtalálható, amely 2004-ben a kutatóárkok bővítését írja elő. Boros János alpolgármester szerint Funar azt akarja elérni, hogy az idei költségvetésben előirányzott 10 milliárd lejt az állagmegőrzés mellett a munkálatok folytatására is használhassa, annak ellenére, hogy a helyi tanács ezt az összeget kizárólag a gödrök tartósítására szánta. Boros emlékeztetett, a helyi tanácsban képviselt román pártok frakciói nem fogadták el az RMDSZ-nek azt a tervét, hogy betömjék a gödröket, és a munkálatok tartósítása mellett szavaztak.
Máté András helyi tanácsos úgy vélte, hogy a gödörügy felmelegítése Funar újabb kampányhecce. A tanácsos azt hangsúlyozta: a városvezetőnek a helyi tanács és a művelődésügyi minisztérium beleegyezésére van szüksége ahhoz, hogy folytassa a munkálatokat, különben törvénytelenül jár el.
Forrás: tarnsindex.ro