Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MDF nem az egyenlő távolság elvére építi politikáját

Bírálta Dávid Ibolya MDF-elnököt kedden egy balmazújvárosi sajtótájékoztatón Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke. A politikus Dávid Ibolyának arra a hét végén elhangzott kijelentésére reagált, miszerint a Magyar Demokrata Fórum elveti a mások által diktált kétpártiságot.


Dátum: 2004-03-24 09:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21487
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:49.412829, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A rám egyszer-egyszer jellemző erőteljesebb megfogalmazást most azért szeretném mellőzni, mert mégis csak egy hölgyről, s mégis csak egy olyan párt elnökéről van szó, amellyel stratégiai együttműködésre törekszünk - reagált Kövér László az MDF elnökének azon kijelentésére, miszerint a felszínen látványosan egymást marcangoló, az országot szétszakító viaskodások, a háttérben nemtelen alkuk, keresztapák cinikus kézfogásai zajlanak.

A Fidesz választmányi elnöke visszautasította Dávid Ibolya méltatlan, elsősorban hozzá méltatlan, minden alapot nélkülöző, bizonyítatlan vádaskodásait.

Kövér László szerint ezt még olyan szorult helyzetben lévő párt elnöke sem engedheti meg magának, mint amilyen az MDF. Még olyan kampányban sem engedheti meg ezt a magatartást, amely arról szól, van-e egyáltalán szükség az MDF önálló létére, avagy sincs - tette hozzá a politikus. Kövér László kijelentette: jobb lenne, ha Dávid Ibolya egyértelművé tenné, hogy az MDF nem az egyenlő távolság elvére építi a politikai stratégiáját.

Vagy pedig ki kell mondani, hogy Dávid Ibolya a pártját arra a nem létező helyre navigálja, ahol a Centrum párt is megpróbált a polgári oldalról szavazatokat elhódítani, tulajdonképpen a baloldal érdekeinek megfelelően - mondta Kövér László. A Fidesz választmányi elnöke a sajtótájékoztatót követő balmazújvárosi lakossági fórumon az ország szempontjából teljes kudarcként értékelte a félidejéhez érkezett Medgyessy-kormány eddigi tevékenységét.

Szavainak alátámasztására közölte: az infláció a kormányváltáskori 4,6 százalékról 7 százalék fölöttire nőtt, a gazdasági növekedés 1996 óta a legrosszabb értéket mutatja; nincs hét, hogy be ne zárnának valahol egy gyárat az országban, s katasztrofális mértékben, a kormányváltás óta több mint 30 százalékkal növekedett az államadósság. A fideszes politikus külön bírálta Magyar Bálintot, akinek oktatáspolitikai tevékenységét tragikusnak nevezte, és szándékos károkozásként értékelte. Kitért arra is, hogy Magyarország ma azzal a veszéllyel néz szembe, hogy a megfelelő felkészülés híján jelentős uniós forrásoktól esik el, így garantáltan nettó befizetővé válik az Európai Unióban.

mno.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek