Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szonda: tovább növelte előnyét a Fidesz

A részvételüket biztosra ígérő, valamilyen pártot választók körében a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség újabb egy százalékkal növelte előnyét márciusban. Így ebben a kategóriában a Szövetség 53 százaléka áll szemben az MSZP 36 százalékával - áll a Szonda Ipsos márciusi felmérésében, melyet a szerdai Népszabadság közölt.


Dátum: 2004-03-24 10:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21488
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:49.717022, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az összes választókorú megkérdezett körében a Fidesz továbbra is tartja előnyét: a választókorú népesség 34 százaléka áll a párt mögött, míg a szocialistákra csak 24 százalék szavazna.

A kisebb pártokra továbbra sincs észrevehető hatással a két nagyobbik versenye. Bár az SZDSZ és az MDF is megméretteti magát a két és fél hónap múlva esedékes európai parlamenti választásokon, egyelőre elmaradnak az öt százaléktól. A szabad demokraták aktuális pozíciója magában hordozza a sikert, alig vannak a küszöb alatt. A demokrata fórum nehezebb helyzetben van, hiszen távolabbról, két százalékról kell megközelítenie a határértéket.

nol.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek