A nagykövet szerint "kommunista mentalitás"akadályozza a fejlődést
A Romániában még mindig tapasztalható "kommunista mentalitás" számos területen akadályozza a fejlődést, az elintézetlen tulajdon-visszaszolgáltatási kérelmek nagy száma pedig kerékkötőként hat az ország gazdaságára - véli a Krónikának adott interjújában Michael Guest, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete.
Dátum: 2004-03-24 10:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21489
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:50.013626, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A posztjáról idén távozni készülő diplomata az erdélyi napilap szerdán megjelent számában megvonja a romániai fejlődés utóbbi éveinek a mérlegét. Mint emlékeztet, Románia március végén csatlakozik a NATO-hoz, erős és megbízható partner a terrorizmus elleni háborúban, a román-amerikai kétoldalú kereskedelem és a befektetések mértéke folyamatosan növekszik, s fontos lépések történtek a törvények tiszteletben tartása irányában is.
A nagykövet ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy még nem fejezték be a gazdasági reformokat, a szerződéskötések, a privatizáció és a törvénykezés folyamata még távolról sem átlátható, az igazságszolgáltatás és a közigazgatás reformja is gyerekcipőben jár. Szerinte fel kell gyorsítani az elkobzott vagyonok visszaszolgáltatását. A civil társadalom gyenge, a korrupcióellenes harc sem zajlott a kellő komolysággal.
A kommunista rendszer idején elkobzott és még vissza nem szolgáltatott vagyonokról szólva Guest úgy véli: e kérdés rendezése jelzi majd, hogy mennyire őszintén elkötelezett Románia a törvények uralmának biztosítása mellett. Elriasztja a külföldi befektetőket, ha azt tapasztalják, hogy a magántulajdont nem tartják tiszteletben.
Az elintézetlen tulajdon-visszaszolgáltatási kérelmek nagy száma kerékkötőként hat Románia gazdaságára, hiszen kevéssé valószínű, hogy az üzletemberek rendezetlen tulajdonjogú javakba fektetnének be - mondja a nagykövet.
A lap kérdésére válaszolva a diplomata kedvezően nyilatkozott az amerikai Bechtel Group nevű céggel aláírt, a Nagyvárad-Brassó autópálya megépítéséről szóló szerződésről. Ez az autópálya hasznos lesz Románia számára, az ország számos nagy népességű vidékét szolgálja majd, hozzájárul a turizmus és a gazdasági fejlődés növekedéséhez, emellett összeköti az ország középső részét az északnyugati régióval, Romániát pedig Európával - mondta. "Örülök annak, hogy olyan jelentős amerikai cégek, mint a Bechtel, együttműködnek a román kormánnyal a legfontosabb infrastrukturális és egyéb beruházások terén" - fűzte hozzá a nagykövet.
Az interjúalany elmondta: megszerette a vendégszerető népet, a lélegzetelállító tájakat és a lebilincselő történelmet, a paraszti hagyományokat, amelyek még ma is élnek, valamint a vidéki élet viszonylagos egyszerűségét. Távozása után azonban nem fogja hiányolni a még mindig meglévő kommunista mentalitást, amely számos területen akadályozza a fejlődést.
MTI - fidesz.hu