Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Politikai rasszizmus az SZDSZ-ben

Az SZDSZ-nek vissza kellene hívnia Lakos Imre fővárosi és XI. kerületi képviselőt a közéletből, ha a párt komolyan gondolja a 14 éve lezajlott rendszerváltást - jelentette ki a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció vezetője szerdán.


Dátum: 2004-03-24 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21492
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:43:50.889128, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikai rasszizmust kimeríti Lakos Imrének egy, a XI.kerületi testületi ülésen múlt héten elhangzott kijelentése - mondta sajtótájékoztatóján Kupper András. Gyorgyevics Miklós XI. kerületi fideszes képviselő elmondta: az SZDSZ politikusa a padsorok között jelenlétében bírálta párttársát, Schneller Domonkos képviselőt egy övezetátsorozással kapcsolatos véleménye miatt. Lakos Imre azt mondta neki, hogy "szervezkedj csak nyugodtan, ha apádat ki akarod rúgatni".

Kupper András hozzátette: Schneller Domonkos apja Schneller István, Budapest főépítésze.

Lakos Imre az MTI-nek elmondta: határozottan cáfolja, hogy bármilyen fenyegető, zsaroló kijelentés hangzott volna el.

A sajtótájékoztatón Wintermantel Zsolt (Fidesz-MKDSZ) frakcióvezető-helyettes példákat ismertetett annak alátámasztására, miért hihetik azt a fővárost vezető koalíció tagjai, hogy nekik mindent lehet. Elmondta: a koalíciós képviselők elszabotálták annak az ügynek a kivizsgálását, amikor 2002-ben 270 millió forintos kár értre a fővárost egy rossz devizaátváltás kapcsán. Elmarasztalta a koalíciót amiatt is, hogy - megítélése szerint - alkotmánysértő javaslatot terjesztenek csütörtökön a közgyűlés elé a taxirendelet módosítására. Kupper András a koalíció folyamatos, demokráciát sértő, hatalommal való visszaélő szemléletének példájaként említette azt, hogy csütörtökön a közgyűléssel egy Budakeszi úti egymilliárd forint értékű ingatlancserét akarnak jóváhagyatni. Tudatta, hogy a rendezési terv elfogadását követően az ingatlan értéke megsokszorozódik, mivel beépíthetővé válik a telek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek