Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vidékfejlesztés 5,5 milliárdos támogatással

Mintegy 5,5 milliárd forint vidékfejlesztési célelőirányzati támogatást nyerhetnek el az idén a beruházók befektetéseik megvalósításához - hangzott el szerdán Nyíregyházán, az Észak-alföldi Regionális Vidékfejlesztési Iroda sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2002-05-15 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2040
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:33:38.348767, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Berecz Mihály irodavezető elmondta: a múlt évben az ország hét régiójában 442 pályázó nyert támogatást, összesen 2 milliárd 855 millió 163 ezer forintot.

A beruházók - hasonlóan a tavalyihoz - 2002-ben is hétféle fejlesztéshez kaphatnak központi forrást.

Pályázhatnak ökológiai és tájjellegű mezőgazdasági, kézműipari és természetes alapanyagokat hasznosító befektetések támogatására, valamint nyerhetnek pénzt a turizmus, a vidéki örökség megőrzését segítő, illetve az infrastruktúra fejlesztéséhez is.

Az irodavezető hangsúlyozta: a hét régió között nincs felosztva az 5,5 milliárdos keret, így valóban a legjobb beruházási pályázatok kapnak fejlesztési forrást.

Ennek megfelelően a múlt évben a Dél-alföldi Régió - Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye - pályázói kapták a legnagyobb támogatást, 761 millió 544 ezer forintot, 110 befektetés megvalósításához.

Az Észak-magyarországi Régió - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye - 69 pályázója 470 millió 613 ezer, míg a Nyugat-dunántúli Régió - Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megye - 77 pályázója 465 millió 676 ezer forint támogatásban részesült.

A rangsorban a negyedik a Dél-dunántúli Régió - Baranya, Somogy és Tolna megye - 435 millió 218 ezer, ötödik az Észak-alföldi Régió - Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye - 401 millió 163 ezer, hatodik a Közép-dunántúli Régió - Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megye - 290 millió 49 ezer, míg hetedik a Közép-magyarországi Régió - Budapest és Pest megye - 30 millió 900 ezer forinttal.

A befektetők 2001-ben 5 milliárd 457 millió 298 ezer forint összegű fejlesztést hajtottak végre a 2 milliárd 855 millió 163 ezer forint összegű támogatással, amely a beruházási érték 52,32 százalékát tette ki.

Az idén a pályázók hasonló arányú központi forrásra számíthatnak.

Kapcsolódó elemek