Eörsi berlini hazugsága
Eörsi István, a Rákosi-diktatúra óta kétségtelenül stabil írói teljesítményt nyújtó, SZDSZ-es hajlamú prominens az írószövetség felbomlásán nem, csak a szervezet - szerinte - sztálini jellegén kesereg. És lám, Mórickának Eörsinek megint csak ugyanaz jut az eszébe.
Dátum: 2004-03-24 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21504
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:44:54.536422, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eörsi István, az "antiszemitizmus" szabad demokrata témagazdája nemrég a Berliner Zeitung című német napilapban adta közre magvas gondolatait - természetesen Orbán Viktorral a központban.
Eörsi, akinek hazugságáriáit legfeljebb a nyomdafesték tűri, a független magyar bíróság nem, említett cikkében a következőket írja: a polgári kormány miniszterelnöke szerint "szubjektív a megítélése annak, hogy jó-e, vagy rossz, hogy Hitler a háborút elvesztette".
Természetesen Orbán Viktor ilyet soha nem állított. Amit mondott, az így hangzott: "az éremnek mindig több oldala van, mert van, akinek Budapest oroszok általi elfoglalása felszabadítást jelentett, és van, akinek a rabság kezdetét".
Csak nem azért módosította Eörsi az eredeti kijelentést, mert annak tartalmával nem ért egyet?
Eörsi nemcsak a volt kormányfő német megszállással kapcsolatos felfogását illetően "téved". Írásában azt is sugallja, hogy Döbrentei Kornél költő Orbán Viktor társaságában és asszisztenciájával intézett állítólagos kirohanást - "őrjöngő törzsközönsége előtt" - Kertész Imre Nobel-díjas író ellen.
Alighanem örülnünk kell, amikor a szándékos ferdítések után, cikke végén a sztálini rend felsőbbrendűségét egykor több költeményben is dicsőítő tollnok csak egy meglepőnek nevezhető fordulattal él. Ennek veleje: az írószövetség felbomlásán nem illendő keseregni, mert a szervezet - sztálinista őskövület.
fidesz.hu