Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pápa születésnapján újabb könyve jelenik meg

A pápa 84. születésnapján, május 18-án jelenik meg II. János Pál legújabb könyve a Vatikán és az olasz Mondadori kiadó gondozásában. A Mondadori kiadó - Silvio Berlusconi olasz kormányfő sajtóbirodalmának része - szerdán Rómában mutatta be a könyvet, amelynek nemzetközi kiadásait is gondozza, s amely a pápa lengyelországi püspöki éveit eleveníti fel önéletrajzi írás formájában.


Dátum: 2004-03-24 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21509
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:44:56.056290, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az agg, megroppant egészségű pápa a vatikáni szóvivő egy korábbi bejelentése szerint még tavaly nyáron fejezte be a könyvet, részben lengyelül írta, részben diktálta március-augusztus között. A Mondandori kiadó tíz évvel ezelőtt csaknem 20 millió példányt adott el a pápa előző önéletrajzi könyvéből szerte a világon. Joaquín Navarro-Valls, a vatikáni sajtószolgálat vezetője a szerdai római sajtóértekezleten megjegyezte azt is: nem hiszi, hogy ez lenne II. János Pál pápa utolsó könyve, amely lezárná a katolikus egyházfő írói munkásságát. A pápa legújabb, csaknem kétszáz oldalas, félszáz rövid fejezetből álló könyve két évtizedes szakaszt ölel fel életéből: 1958-tól egészen 1978-ig, pápává választásáig. Így tartalmazza visszaemlékezéseit a lengyel kommunista hatóságokkal való összetűzéseiről, a krakkói életről. A Mondadori kiadó közlése szerint már tárgyalások folynak a pápa könyvének angol, spanyol, francia és német, illetve lengyel nyelvű kiadásáról is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek