Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz-frakció megemlékezése a Batthyány-örökmécsesnél

Pokorni Zoltán szavai szerint a Fidesz képviselőcsoportjának következő négyéves tevékenységét olyan alapértékeknek kell meghatározniuk, mint a szabadság és a nemzeti függetlenség.


Dátum: 2002-05-15 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2042
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:33:38.926050, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz frakcióvezetője szerdán az Országgyűlés alakuló ülése előtt beszélt erről, amikor a képviselőcsoport tagjai a Batthyány-örökmécsesnél gyűltek össze, hogy innen vonuljanak a parlamentbe.

- Nem mondtunk mást sem egykor ellenzékben, sem kormánypártként, sem a kampány lázas hónapjaiban, de még tizennégy évvel ezelőtt sem, amikor mostani ellenfeleink még egészen más eszmék elkötelezettjeiként, a gumibot másik végéről óvták a demokráciától Magyarországot - fogalmazott a politikus.

Pokorni Zoltán szavai szerint csak a helyzet új.

- A hitünk a régi, céljaink is ugyanazok - szögezte le.

Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy kiütötték a kormányzás eszközét a polgári kormány, az újrakezdés kabinetje kezéből.

- Ha kiütötték, akkor más eszközökkel fogunk tovább küzdeni a céljainkért - húzta alá, hozzáfűzve, hogy nincs ok a csüggedésre.

Mint mondta, a kormányzás lehetősége helyett elnyerték az együvé tartozás, az összefogás képességét, és annak sosem tapasztalt erejét.

Megfogalmazása szerint egy csendes mozgalom indult el, amely olyan, mint egy búvópatak.

- Ha egy kicsit odafigyelünk, hallhatjuk halk csobogását. Hagyjuk, hogy a föld repedésein keresztül tiszta forrásként jöjjön a felszínre! - fűzte hozzá a politikus.

Álláspontja szerint a mozgalmak az emberek lelkéből fakadnak, az igazságszeretetből, az emberi méltóságból.

Leszögezte, hogy az elmúlt négy év közös eredményeit meg fogják védeni.

Kapcsolódó elemek