Agrárpénzek: mint a kutya vacsorája
Bizonytalan az európai uniós agrárpénzek beérkezése Magyarországra, emiatt több gazda tönkremehet - mondta Szájer József fideszes képviselő szerdán Sopronban.
Dátum: 2004-03-24 17:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21515
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:44:57.858620, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elmúlt hónapokban a kormánynak arra kellett volna törekednie, hogy a gazdák folytathassák tevékenységüket, vagy más területre orientálódjanak - tette hozzá.
A magyar kormány a legtöbb hibát az uniós források feltárásában követte el. Nem működik az unióból bejövő pénzeket ellenőrző mechanizmus, és ugyanez a helyzet az agrárpénzek fogadásával kapcsolatban is - mondta Szájer József.
"Azokon a területeken, amelyek az unió számára voltak fontosak, mindent teljesítettük, de ahol a saját forrásaink bejövetelére és azok kiegészítésére várunk, súlyosak a mulasztások" - közölte.
MTI - fidesz.hu