Prodi határozottságot vár a csúcstól a terror elleni harcban
Az Európai Bizottság elnöke szerdán kijelentette, hogy határozott állásfoglalást vár a csütörtökön kezdődő EU-csúcstól a terrorizmus elleni harc ügyében. Romano Prodi egyben úgy vélekedett, hogy egyelőre illuzórikus dolog lenne egy "európai CIA" létrehozásáról gondolkodni. "Itt azért még nem tartunk" - jelentette ki.
Dátum: 2004-03-24 17:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21516
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:44:58.197067, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Arra a javaslatra utalt, amelyet a múlt hónapban Ausztria vetett fel, majd Belgium is támogatásáról biztosított. Eszerint az EU-tagállamoknak létre kellene hozniuk egy közös európai központot a hírszerző szolgálataik által szerzett információk összegyűjtésére és elemzésére.
Szükség lenne ezzel szemben arra, hogy e területen Európa és az Egyesült Államok is együttműködjön, függetlenül attól, milyen nézetkülönbségek vannak köztük az iraki konfliktus megítélésében.
"Az bizonyos, hogy az iraki háború nem javított a helyzeten" a terrorizmus elleni harc szempontjából - jelentette ki az elnök.
Prodi szerint az együttműködés minden területre kiterjedő megerősítésére annál is nagyobb szükség van, mert a második világháború óta a terrorizmus tekinthető a nyugati demokráciákat fenyegető legsúlyosabb veszélynek. Az ellene folytatott harc sikere hosszabb távon az izraeli-palesztin konfliktus rendezésétől függ - állapította meg.
Az elnök közölte, hogy az együttműködés erősítésében már eddig is nagy előrelépések történtek. Nem értett egyet azzal az észrevétellel, amely szerint az egyetlen konkrétum egyelőre az, hogy a tagállamok megbízták Javier Solana kül- és biztonságpolitikai főképviselőt az információcsere rendszerének kialakításával. A tagállamok és a bizottság már hosszabb ideje közösen dolgoznak a hatékonyabb fellépéshez szükséges intézkedések előkészítésén - mondta.
A madridi merényletek ebből a szempontból is megváltoztatták a helyzetet, mert rákényszerítették a tagállamokat a cselekvésre. Most mindenki sokkal sürgetőbbnek érzi az összefogást és a helyzet kezeléséhez szükséges döntések meghozatalát - jelentette ki Prodi.
A csúcson a tagállamok várhatóan döntést hoznak arról, hogy egy magas beosztású szakértőt bíznak meg a terrorizmus elleni fellépés összehangolásával. A tisztségviselő a miniszteri tanács apparátusához tartozna, és az annak különböző szervei közötti együttműködést koordinálná Solana irányítása alatt.
Az Európai Tanács elfogad majd egy szolidaritási nyilatkozatot is, amelyben a tagállamok politikai kötelezettséget vállalnak arra, hogy ha bármelyiküket terrorista támadás éri, minden segítséget megadnak neki, szükség esetén katonai eszközökkel is.
MTI - fidesz.hu