Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb tüntetések voltak arab országokban Jaszin sejk megölése miatt

Harmadik napja tartanak a tömeges tiltakozó akciók számos arab országban a palesztin Ahmed Jaszin sejk, volt Hamász-vezető izraeliek általi megölése miatt. Egyiptomban, Szudánban, Libanonban, Bahreinben és Irakban történtek szerdán nagyarányú megmozdulások.


Dátum: 2004-03-24 18:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21517
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:44:58.497674, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A több mint húsz éve érvényben levő rendkívüli állapot miatt Egyiptomban tilosak az utcai tüntetések. Ezért a palesztin vezető megölése ellen tiltakozó mintegy nyolcezer kairói fiatal két egyetem falai között tartotta meg tiltakozó gyűléseit, amelyeken Ariel Saron izraeli kormányfőt gyalázták, és a megölt Hamász-vezetőt magasztalták.

Szudán fővárosában, Kartúmban, az elnöki palota előtt lezajlott tömegtüntetésen amerikai és izraeli zászlókat égettek el a tüntetők, és lángra lobbantották George Bush amerikai elnök, valamint Ariel Saron izraeli kormányfő képmásait. A tüntető tömeg követelte, hogy Izraelt zárják ki az ENSZ-ből.

A libanoni főváros, Bejrút utcáin mintegy ötezer libanoni és palesztin vonult fel Jaszin sejk képmásai, illetve palesztin és libanoni lobogók alatt. Részt vettek a menetben, majd később beszédeket mondtak a tömeg előtt a Hamász egyes vezetői, és képviseltette magát a libanoni síita Hezbollah fegyveres szervezet is. A libanoni parlament több képviselője is részt vett a menetben és beszédet is mondott, elítélve "a gyűlöletes izraeli bűntettet".

Az Egyesült Államok nagykövetsége előtt kisebb összecsapás zajlott le ott tüntetni akaró helyi diákok és a tüntetők csoportját szétoszlatni szándékozó rendőrök között a bahreini főváros, el-Manáma központjában. A karhatalom akkor lépett fel a tüntetők néhány száz fős csoportja ellen, amikor a diákok kövekkel kezdték hajigálni a diplomáciai képviselet épületét.

Irakban is volt egy pár száz fős megmozdulás a Jaszin sejk megölése elleni tiltakozás, illetve a palesztinokkal vállalt iraki szolidaritás jeléül. Helyszíne a síiták szent városa, a Bagdadtól délre fekvő Nedzsef volt. Részt vett a tüntetésen több vallási elöljáró és pártvezető is.

A palesztin területeken is lezajlott néhány újabb tiltakozó megmozdulás, ezek méretei azonban jócskán elmaradtak a hétfői és keddi tüntetésekétől.

A jordániai parlament harminc képviselője a nyilvánosság előtt megfogadta szerdán, hogy ezentúl minden hónapban kilenc jordániai dinárral (mintegy 12,50 amerikai dollárral) támogatja azon Hamász-tagok családjait, akik életüket vesztették a Jaszin sejkre mért izraeli rakétacsapás következtében.

Teheránban pénteki tömegtüntetésre szólították fel a helyi lakosságot Irán állami és vallási vezetői. A hagyományos pénteki ima után tartandó tüntetésen az irániaknak "a cionista rendszerrel, az állami terrorizmus e jelképével, illetve a Jaszin sejk megöléséhez hasonló terrorcselekményekkel szemben érzett gyűlöletüket" kell kifejezésre juttatniuk.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek