Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Parmalat Hungária Rt. nem fellebbez a felszámolási végzés ellen

A Parmalat Hungária Rt. nem fellebbez a cég felszámolásáról rendelkező bírósági végzés ellen - jelentette ki a társaság elnök-vezérigazgatója szerdán Székesfehérvárott.


Dátum: 2004-03-24 19:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21526
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:01.216682, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Cristiano Villani elmondta: miután a cég eladására tett próbálkozás nem járt sikerrel, az utolsó három felszámolási kérelemre már észrevételt sem tettek, hanem maguk kérték a bíróságot, hogy a lehető legrövidebb idő alatt hozza meg a felszámolási eljárás elindításáról szóló végzést, és jelölje ki a felszámoló biztost.

A Fejér Megyei Bíróság erre vonatkozó végzését szerdán kapta kézhez a cég. A döntés még nem jogerős, de annyi bizonyos, hogy a Parmalat Hungária Rt. felszámolása rövidesen megkezdődik - közölte az újságírókkal a vállalat jogi ügyeit intéző ügyvédnő.

A részvénytársaság elnök-vezérigazgatója elmondta: az elmúlt hónapokban a beszállított alapanyag csökkenése miatt a tavalyi napi 200 ezer literről a felére mérséklődött a feldolgozott tej mennyisége, a vállalat mindeddig megőrizte működőképességét, és piacait.

A cég ki tudta fizetni napi kiadásait, hetenként kiegyenlítette a beszállított tej mennyiségét, és 15 naponként átutalta a dolgozók munkabérét. Mindeddig nem került sor elbocsátásra, mindössze 20 dolgozó távozott önként a vállalattól.

A Parmalat Hungária Rt. 60 napon túli, lejárt tartozásainak összege meghaladja az 1,9 milliárd forintot, összes adósságállománya pedig az 5,8 milliárd forintot. A cég vagyona "negatív értéket mutat", de a vagyonvesztés mértékéről még nincsenek végleges, auditált adatok - mondta az elnök-vezérigazgató.

A Parmalat magyarországi vállalata iránt "legalább" tíz hazai és nemzetközi pénzügyi, szakmai befektető társaság érdeklődik. Februárban - miután a többségi tulajdonos "a felszámolási eljárások miatt nem tudta szerepeltetni a magyar vállalatot a rekonstrukciós tervében, s elhatározta a birtokában levő 67 százalékos részvénycsomag értékesítését" - kilencen világították át a céget.

Bár az egyhetes határidő miatt nem tudtak konkrét ajánlatot tenni, befektetési szándékukat nem vonták vissza. A társaság részvényeinek 32 százalékát birtokló EBRD-nél pedig újabb négy társaság jelezte esetleges befektetési szándékát.

A befektető-jelöltekkel való tárgyalás, csakúgy, mint a Parmalat márkanév használatáról szóló, esetleges megállapodás és az átalakítással kapcsolatos feladatok a felszámoló biztosra várnak majd, akinek a munkáját a menedzsment és a dolgozók is támogatni fogják - közölte az elnök-vezérigazgató.

A cég szakszervezeti bizottsága előrelépésként értékeli, hogy hosszú huzavona után döntés született a vállalat sorsát illetően, és tudomásul veszik a felszámolást. A szakszervezeti bizottság a jövőben a felszámoló partnereként kíván élni a törvény adta lehetőségekkel a dolgozók jövőjét érintő döntések meghozatalában - fogalmazta meg az érdekképviselet az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek