A nemzeti egészségügyi kerekasztal: akár heteken belül összehívható
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) által kezdeményezett nemzeti egészségügyi kerekasztal elvileg akár heteken belül összehívható - közölte Éger István elnök Nagykőrösön. Már mind a négy parlamenti párt írásban jelezte támogatását és részvételi szándékát, a kamara pedig valamennyiüknek, továbbá a miniszterelnöknek is már megküldte stratégiai irányelveit - mondta egy kórházi fórumot követő sajtótájékoztatóján a MOK elnöke.
Dátum: 2004-03-24 19:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21527
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:01.539075, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A stratégiai irányelvek közül kiemelte az egészségügyi dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülésének elengedhetetlenségét.
"Az egészségügy valamennyi területére, így a műszer-, gyógyszer-, kötszer- és energiaárakra begyűrűztek a világpiaci árak, kizárólag a bérek maradtak albán vagy etióp szinten" - mondta Éger István.
Hangsúlyozta: az összes parlamenti pártnak meg kell egyeznie és törvényben garantálni az egészségügyi dolgozók béremelésének lépcsőzetes és hosszú távú fejlesztését.
Rámutatott: ha reményük sem lesz a magyar orvosoknak és egészségügyi dolgozóknak helyzetük javítására, akkor megállíthatatlan lesz a csatlakozás után a tömeges elvándorlás.
"Nehéz megbecsülni a távozók számát, de azt tudni kell, hogy máris számos területen orvoshiány van" - tette hozzá a MOK elnöke.
Éger István kitért arra is, hogy a kamara elengedhetetlennek tartja az egészségügy állami konszolidációját.
Megjegyezte, az egészségügy, pontosabban a kórházprivatizációt a kamara elvileg nem ellenzi, de "közgazdasági képtelenségnek tartja és tartotta, hogy majd a beáramló tőke rendbe hozza a lerobbant magyar egészségügyet" - tette hozzá.
Leszögezte: a kórházprivatizációval kapcsolatos törvény alkotmánybírósági megsemmisítésének örül, de annak semmiképpen nem, hogy most nem szabályozza törvény a privatizációt.
MTI - fidesz.hu