Katolikus gyűjtés a szentföldi keresztények megsegítésére
Országos gyűjtést rendeznek a szentföldi keresztények megsegítésére vasárnap a katolikus templomokban - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóirodája.
Dátum: 2004-03-25 07:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21531
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:02.751742, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A pápák 1618 óta kérik a keresztények imáit és adományait nagyböjtben a Szentföldön élő keresztények támogatására - áll a közleményben. A sajtóiroda tájékoztatása szerint a Katolikus Egyház világszerte minden évben, az utóbbi esztendőkben Magyarországon is megrendezi a gyűjtést. A magyarországi katolikus templomokban tavaly 29 millió forint gyűlt össze e célra. Mint az összegzésben olvasható, a kereszténység a Szentföldről indult útjára, ma az emberiség legnépesebb vallási közössége. Krisztus szülőföldjén azonban sok évszázada a puszta fennmaradásukért küzdenek a keresztények, számuk az utóbbi évtizedekben évről évre apad. Izrael lakosságának mindössze 2 százaléka keresztény. A katolikusok száma 90 ezer, többségük palesztin. A háborús viszonyok és a munkalehetőség hiánya miatt a kis keresztény közösségek napról napra fogynak, kilátásaik bizonytalanok, sokan elvándorolnak.
Ignace Moussa Daoud bíboros, a vatikáni Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa március 2-án felhívással fordult a világ katolikusaihoz a Szentföld keresztényei javára esedékes idei gyűjtés előkészítésére. A bíboros szerint a mostani "drámai helyzetben" még nagyobb figyelmet kell fordítani a szentföldi keresztényekre, imában és anyagiakban egyaránt. A Szentföld keresztényei ugyanis most "különösen elszigeteltnek érzik magukat" - áll a közleményben.
MTI - fidesz.hu