Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyomoznak a lehallgatási ügyben Kisbéren

Személyes adatokkal való visszaélés bűncselekménye miatt tegnap nyomozást rendelt el a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a kisbéri polgármester irodájában talált lehallgatókészülék miatt - értesült a Magyar Nemzet.


Dátum: 2004-03-25 10:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21533
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:03.408434, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Nemzet információi szerint a városi rendőrkapitányságon meghallgatták Udvardi Erzsébet polgármestert. Hivatalos nyilatkozatot mára ígért a rendőrség. A lap úgy tudja, tegnap Keleti György, a választókerület országgyűlési képviselője szintén járt a kapitányságon.

Ismeretes: bár a lap nem állította, Tóth András titkosszolgálati államtitkár mégis "cáfolta", hogy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hallgatták le a település vezetőjét. Horváth Balázs (MDF) elképzelhetőnek tartja, hogy a szocialista felügyelet alatt álló szakszolgálat áll a háttérben.

Udvardi Erzsébet korábban azzal indokolta, hogy nem tettek feljelentést a decemberben megtalált készülék miatt, mert az önkormányzatnál folyamatosan tárgyalnak befektetőkkel, és a város érdeke azt kívánta meg: ne bizonytalanítsák el őket. Azt is közölte, attól tartott, ezt az ügyet is ellene használják fel. Ismeretes: polgármesterként érintett abban az ügyészségi eljárásban, amely Keleti György kezdeményezésére zajlik a település gazdálkodása kapcsán. Keleti szerint a "lehallgatási történet" akkor hihető, ha szakember találja meg a szerkezetet - Lázár Mózes országgyűlési képviselő állítja, így történt. A nemzetbiztonsági bizottság korábbi szocialista elnöke azt is mondta: lapunktól értesült a lehallgatásról. Az eset után egyébként a polgármester tartott egy szűk körű tájékoztatót, ahol mások mellett a helyi önkormányzati képviselők - köztük szocialisták, egyikük, Fallman József korábban nyilatkozott is a Magyar Nemzetnek - és Lázár Mózes is megjelent. A megbeszélésről magnófelvétel készült.

Közben a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezte Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár a kisbéri lehallgatási ügy kivizsgálására. Tóth megdöbbentőnek és felháborítónak nevezte, hogy Horváth Balázs MDF-es képviselő lehetségesnek tartotta, hogy a szakszolgálat helyezett el lehallgató-berendezést Kisbéren.

mno.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek