Még kitart a Széchenyi Terv: új konferenciaközpont épül Debrecenben
Debrecenben még ebben az évben megkezdődik a konferenciaközpontot, szállodát és irodaházat is magában foglaló Kölcsey Központ építése. A város a Széchenyi Terv pályázatán közel egymilliárd forintot nyert a konferenciaközpont megépítésére - jelentette be csütörtökön a város polgármestere a megyeszékhelyen.
Dátum: 2004-03-25 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:08.426338, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elkészültek a mintegy 8 milliárd forintos beruházás engedélyezési tervei. A konferenciaközpont a Református Kollégium szomszédságában, az egykori Kölcsey Ferenc Művelődési Központ helyén épül fel - mondta sajtótájékoztatóján Kósa Lajos. Emlékeztetett: a Széchenyi Terv pályázatán közel egymilliárd forintot nyert a város a konferenciaközpont megépítésére. Az irodaházat és a mélygarázst, illetve a szállodát pedig társberuházók bevonásával kívánják megépíteni. Kósa Lajos elmondta: korában 2004-re vállalták a központ megépítését, de a tervezés elhúzódása miatt módosították a szerződéseket. A jelenlegi kormányzat a csaknem egymilliárdos állami támogatás feltételét úgy módosította, hogy a beruházásnak 2005 végére kell elkészülnie.
A Keviép Rt. és a Strabag Rt. közül kerülhet ki a korábbi pályázat alapján az önkormányzat társberuházója - közölte. Tájékoztatott: a város tulajdonában maradó kongresszusi központ 3,5 milliárd forintba kerül. A beruházási összeget az állami támogatás mellett az önkormányzat kötvénykibocsátásból fedezi - tette hozzá. Elmondta: a komplexum többi részének a mintegy 4-4,5 milliárdos beruházási összegét a társberuházók teremtik elő, akiknek a tulajdonába is kerül a szálloda és az irodaház.
Kováts András vezető tervező közölte: a konferenciaközpont 750 személyes, de 1.100-ra bővíthető kongresszusi termet alakítanak ki. Emellett kiállítási terem, bálterem, valamint ötszáz adagos konyha is helyet kap a komplexumban, amelyben belső udvaros megoldása a debreceni építészeti hagyományokhoz illeszkedik - fűzte hozzá. Elmondta azt is, hogy ötezer négyzetméter alapterületű 200 ágyas szálloda és hasonló nagyságú irodaház kapcsolódik a kongresszusi központhoz, amelynek alagsorában 300 gépkocsi befogadására alkalmas
parkolót alakítanak ki.
MTI - fidesz.hu