Másodfokú készültség a Tiszán
Jelentős mennyiségű csapadék hullott a Tisza vízgyűjtő területén, így a folyón, valamint a Tiszába torkolló Túron közepes áradás várható - tájékoztatott a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetője.
Dátum: 2004-03-25 15:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21554
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:10.968904, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A határokon túli területeken 25-40, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében átlagosan 30 millimétert megközelítő csapadék hullott, de egyes körzetekben még ettől is több eső esett - mondta Bodnár Gáspár. Hozzátette: a jelenlegi számítások szerint a Tiszán Vásárosnamény alatt, valamint a Túron másodfokú készültséget indokoló vízállás várható. Jelenleg a Felső-Tisza Tiszabercel-Tokaj közötti szakaszán, illetve a folyóba torkolló Lónyay-főcsatorna Kótaj-Gávavencsellő közötti részén elsőfokú árvízvédelmi készültséget tartanak, s erre a magasabb vízállásra érkezik majd az újabb, most alakulóban lévő árhullám. A nyíregyházi vízügyi igazgatóság adatai szerint csütörtökön kora délutánig Szabolcs megye három körzetében mértek 30 millimétert meghaladó csapadékmennyiséget. Nagykálló környékén 43, Nyíregyháza térségében 41,3, míg Tiszabercel körzetében 36,4 milliméter esőt regisztráltak. A meteorológiai előrejelzések szerint szombatig még 15-25 milliméter közötti csapadék várható Szabolcsban.
MTI - fidesz.hu