Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Polgári Magyarországért Alapítvány pályázati felhívása a magyar politikai kultúra fejlesztéséért

A Polgári Magyarországért Alapítvány pályázatot hirdet olyan munkacsoportok, műhelyek tevékenységének, oktatási, ismeretterjesztő, kutatási programjának támogatására, amelyek eredményeikkel közvetlenül vagy közvetve elősegítik a magyar politikai kultúra fejlesztését, a politikai szféra és az állampolgárok kapcsolatának erősítését a nemzeti elkötelezettség és a konzervatív, kereszténydemokrata eszmekör jegyében.


Dátum: 2004-03-25 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:12.642647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Polgári Magyarországért Alapítvány pályázatot hirdet olyan munkacsoportok, műhelyek tevékenységének, oktatási, ismeretterjesztő, kutatási programjának támogatására, amelyek eredményeikkel közvetlenül vagy közvetve elősegítik a magyar politikai kultúra fejlesztését, a politikai szféra és az állampolgárok kapcsolatának erősítését a nemzeti elkötelezettség és a konzervatív, kereszténydemokrata eszmekör jegyében.

Az alábbi témakörökben lehet pályázatot benyújtani:

1. Magyarország uniós csatlakozásával kapcsolatos kérdések tudományos igényű vizsgálata, a közvélemény, a polgárok tájékoztatását segítő konferenciák szervezése, kiadványok készítése.

2. A magyar közélet szereplőinek, jelenségeinek, eseményeinek, folyamatainak elemző bemutatása, kiadványok szerkesztése; ehhez kötődő felnőttképzés.

3. A közéleti műveltséget elmélyítő felnőttképzési programok készítése.

4. A magyarországi városok társadalmi, közéleti, demográfiai, infrastrukturális állapotának kutatása, ezzel kapcsolatos ismeretterjesztés.

Az Alapítvány maximum egy éves futamidejű programokat, kutatásokat támogat.

A pályázatot a program, a kutatás témavezetője nyújtja be a támogatást kezelő intézmény hozzájárulásával.

A pályázatot legkésőbb 2004. március 31-i postabélyegzővel lehet benyújtani.

A pályázatokat az Alapítvány Kuratóriuma bírálja el szakértői adhoc bizottság véleménye alapján.

A pályázat mellékletét képező űrlapot az [email protected] E-mail címen lehet kérni.

A pályázatokat az Alapítványhoz egy eredeti és öt másolati példányban kérjük a fenti határidőre 1535 Budapest Pf. 328. címre eljuttatni.

Matolcsy György

Polgári Magyarországért Alapítvány

kuratóriumi elnöke

Kapcsolódó elemek