Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szárnyal a Fidesz, az emberek háromnegyede elégedetlen Medgyessyvel

A Magyar Gallup Intézet legfrissebb vizsgálatai azt mutatják, hogy a Fidesz tovább növelte előnyét a szocialistákkal szemben: márciusban a pártot választó biztos szavazók körében immár 23 százalékkal vezet az MSZP előtt. Az intézet ugyanakkor rámutat arra is, hogy Medgyessyvel az embereknek már csak mintegy a negyede elégedett.


Dátum: 2004-03-25 17:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21560
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:12.956293, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szavazásra jogosultak körében 14 százalékpontra nőtt a Fidesz előnye a szocialistákkal szemben. Az MSZP támogatottsága 3 százalékponttal csökkent februári mérésünk óta: most 20 százalék. A szocialisták támogatóinak aránya a 2002-es választás óta most a legalacsonyabb. A Fidesz támogatottsága a felnőtt népesség körében 2 százalékponttal nőtt: 34 százalékra emelkedett, s így közelíti a választások utáni, 2002. júniusi 36 százalékos arányt.

A pártot választók körén belül a Fidesz javára mutatkozó különbség most 23 százalékpont, tehát lényegesen magasabb, mint ebben a ciklusban bármikor. A Fidesz híveinek aránya a pártot választók körében 3 százalékponttal nőtt (54%-ra). Az MSZP-t választók aránya ezen a körön belül számolva 6 százalékponttal csökkent (most 31%). Az SZDSZ és a Munkáspárt szimpatizánsai körében 1, illetve 2 százalékpont erősödést tapasztaltunk (5%, illetve közel 3%).

A pártot választó biztos szavazók körében ugyancsak tovább nyílt az olló. Ezen a körön belül is 23 százalékpontnyi, az eddigieknél nagyobb a különbség a két legnagyobb párt támogatottságában. Az MSZP híveinek aránya a pártot választó biztos szavazók körében 6 százalékponttal csökkent (31 százalékra). Ilyen mértékű csökkenést csak 2003 júliusa és augusztusa között volt tapasztalható. A Fidesz támogatóinak aránya ezen a körön belül 2 százalékponttal nőtt (újra elérte a januári értéket), így most 54 százalék.

A Fidesz biztos szavazóinak aránya a választásra jogosultak körében 1 százalékponttal csökkent a februárihoz képest. Az ellenzék vezető pártja most a felnőtt lakosság egynegyedét mondhatja biztos szavazójának. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a teljes népesség körében több mint egy éve 22-27 százalék, több mint háromnegyed éve pedig 25-27 százalék közötti biztos szavazói arányt mondhat magáénak.

A Magyar Szocialista Párt biztos szavazóinak aránya pár hónapos minimális hullámzás után ismét érzékelhetően csökkent a választókorúak körében. Szeptember és február között a lakosság 17-18 százaléka volt a nagyobbik kormánypárt biztos szavazója; a mostani 15 százalékos, rekord alacsonyságú érték a tavaly februártól szeptemberig tartó erős csökkenő tendencia folytatásának látszik.

Medgyessyvel már csak a lakosság egynegyede elégedett

Medgyessy Péter kormányfő megítélése közel másfél éve, 2002 novemberében volt a legkedvezőbb: akkor tíz felnőtt közül hat azt mondta, hogy a miniszterelnök jól látja el feladatát. A március eleji felérés - egy hónappal a két országértékelő beszéd elhangzása után - azt mutatja: mára már csak minden negyedik megkérdezett tartja jónak a kormányfő munkáját. Az ellenkező véleményen lévők aránya 58 százalékra emelkedett. A kormánnyal szemben még nagyobb az elégedetlenség: 23 százalék van csak kedvező véleménnyel, míg 63 százalék szerint a kormány rosszul látja el feladatát.

www.gallupp.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek