Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Révész Máriusz: A Fidesz nem perli be Dávid Ibolyát

A Fidesz nem perli be Dávid Ibolyát, az MDF elnökét, és ez a kérdés a párt elnökségében, illetve más pártfórumokon sem vetődött fel - közölte Révész Máriusz, a nagyobbik ellenzéki párt szóvivője csütörtökön.


Dátum: 2004-03-25 18:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21564
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:14.206186, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Révész Máriuszt arról kérdezte, hogy az Index internetes portál információi szerint a Fidesz vezetésében komolyan felvetődött, a párt beperli Dávid Ibolyát, amiért azt mondta: az állami beruházások túlszámlázásából 70-30 százalékban osztozik a két nagy párt.

A politikus "egy kétségbeesett pártelnök szerencsétlen vergődéseként", valamint "barátságtalan kijelentésként" értékelte az MDF elnökének a brókerbotránnyal foglalkozó könyv kapcsán tett, a Fidesz és MSZP között alkut sejtető nyilatkozatait.

"Volt igazságügy-miniszterként Dávid Ibolyának pontosan tudnia kell, hogy ha a Fidesz a nyilatkozatai miatt jogorvoslattal élne, akkor bizony nehéz helyzetbe kerülne" - jelentette ki Révész Máriusz. Hozzátette, a Fidesz azonban hosszú távon potenciális szövetségesként tekint az MDF-re, és ezért sem perli be annak

elnökét.

Csáky András, az MDF országos választmányának elnöke az ügy kapcsán közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy "hónapok óta senki sem cáfolja a két nagy párt megegyezésére vonatkozó kijelentést". Ugyancsak közleményben sürgetett cáfolatot Almássy Kornél, az MDF elnökségének tagja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek