Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Szovjetunió felbomlása után több száz rakéta tűnt el

Az ukrán hatóságok nem találják a nyomát több száz rakétának, amelyek a Szovjetunió felbomlása után váltak fölöslegessé a függetlenné vált Ukrajnában.


Dátum: 2004-03-25 18:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21565
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:14.530543, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rakétákat a terv szerint ki kellett vonni a hadrendből. Csakhogy az illetékesek szerint nem kerültek elő azok a jegyzőkönyvek, amelyek a robbanótöltetek és a hordozóeszközök megsemmisítését igazolnák. Jevhen Marcsuk védelmi miniszter a Den című napilapnak nyilatkozva csütörtökön kijelentette: "sajnos, furcsa dolgok történnek" az országban. A rakéták belsejében "arany, ezüst és platina alkatrészek is voltak, ám újrahasznosításuknak semmi nyoma nincs". Marcsuk szerint könyvelési hiba állhat a háttérben. A védelmi tárcánál ugyanis csak tavaly nyáron vezették be a megfelelő könyvelési rendszert - nagyjából Marcsuk kinevezése táján.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek