Ősszel avatják boldoggá IV. Károly királyt
Várhatóan ősszel avatják boldoggá IV. Károly királyt Rómában - mondta Paskai László bíboros, nyugalmazott esztergom-budapesti érsek csütörtökön Budapesten.
Dátum: 2004-03-25 19:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21567
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:15.180577, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
IV. Károly boldoggá avatási eljárása 1925-ben kezdődött meg, s a múlt év végén pozitív eredménnyel zárult - közölte a nyugalmazott főpásztor a Budavári Nagyboldogasszony-templomot, közismert nevén a Mátyás-teplomot bemutató fotókiállítás megnyitó ünnepségén, a Budavári Palotában. "Várhatóan az idén ősszel Rómában lesz boldoggá avatása" - tette hozzá. Vatikánban tavaly decemberben tették közzé, hogy II. János Pál pápa előreláthatólag már 2004-ben boldoggá avatja IV. Károly magyar királyt, I. Károly osztrák császárt (1887-1922), Ausztria és Magyarország utolsó uralkodóját. A pápa ugyanis aláírta azt a rendeletet, amely a boldoggá avatási eljárás második, az avatást megelőző záró lépésnek tekinthető, s elismeri annak bizonyosságát, hogy a trónfosztott IV. Károly 1922-ben, száműzetésben bekövetkezett halála után olyan csoda történt, amelyet az ő, mint Isten szolgája közbenjárásának tulajdonítanak. A boldoggá avatási eljárás első része még tavaly áprilisban megtörtént, amikor a Vatikán úgy ítélte meg, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó császára "hősies fokon gyakorolta a keresztény erényeket". IV. Károly feddhetetlen jellemű és szilárd hitű ember volt, a hatalom gyakorlásában mindig az egyház szociális tanait vette alapul - állapította meg akkor a Szentszék, és ezt 2003. december 20-án a pápa újabb rendelete kapcsán José Saraiva Martins bíboros, a boldoggá- és szenttéavatási ügyek kongregációjának vezetője is megerősítette. A keresztény erények hősi fokon való gyakorlása a boldoggá avatási eljárás első lépése, amely után már - egy újabb csodatétel elismerése nyomán - maga az avatás következik, amely viszont (későbbi szentté avatás esetén) a szentté avatási eljárás megelőző
lépése. A boldoggá avatáshoz a keresztény erények elismerésén kívül a kánonjog szerint bizonyosságra van szükség arról, hogy az illető személy halála után olyan csoda történt, amelyet az ő, mint Isten szolgája, közbenjárásának tulajdonítanak. A hősiesség nem feltétlenül jelent kivételes tulajdonságokat. Állhat abban is, hogy az illető nagylelkűen és tökéletességre törekedve teljesítette mindennapi kötelességeit. IV.(I.) Károly - Habsburg Ottó apja - 1916-tól 1918-ig uralkodott. A monarchia 1918 őszi összeomlása után felfüggesztette osztrák császári, majd magyar királyi uralkodói jogainak gyakorlását és családjával együtt Svájcba költözött. 1921-ben kétszer is sikertelenül kísérelte meg a magyar trón visszaszerzését. A második királypuccs kudarca után őrizetbe vették és a Portugáliához tartozó Madeira szigetére internálták. Ezután a magyar Országgyűlés megfosztotta trónjától. Madeirán halt meg 1922. április 1-jén. A IV. Károly boldoggá avatását szorgalmazók szerint halála után több olyan csoda is történt, amelyet az ő közbenjárásának tudnak be. Ezek közül bizonyítottnak tekintik a következőt: egy halálos beteg brazíliai szerzetesnővér IV. Károly boldoggá avatásáért imádkozva, természetes és megmagyarázhatatlan módon meggyógyult, amit egymástól független három orvosi szakvélemény is tanúsít.
MTI - fidesz.hu