Újabb három gyanúsított a madridi merénylet kapcsán
Három újabb gyanúsítottat tartóztattak le a spanyol hatóságok a madridi vonatrobbantásokkal összefüggésben - jelentette be csütörtökön a spanyol belügyminisztérium.
Dátum: 2004-03-26 07:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21571
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:16.453491, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A három marokkói férfit Madrid térségében és a fővárostól 35 kilométere lévő Ugenában vették őrizetbe szerdán. A gyanúsítottak házaiban házkutatást tartottak bizonyítékok után - közölték belügyi források. A március 11-én elkövetett terrorcselekményekkel összefüggésben őrizetbe vettek száma ezzel 16-ra emelkedett. Az n-tv német hírtelevízió eközben arról adott hírt, hogy feltételezhető, hogy Németországban tervelték ki a két héttel ezelőtt Madridban elkövetett robbantásokat. A televízió csütörtöki esti jelentése szerint erre a három marokkói férfi szerdai letartóztatása után derült fény. Őket hosszabb ideje szélsőséges iszlámistaként és lehetséges elkövetőként tartják számon. Az n-tv hírtelevízió úgy tudja, hogy a Madridban előállított gyanúsítottak közül hárman korábban Németországban éltek. Más források egy vagy két ilyen személyről tudnak. A televízió a hírszerzésre (BND) és a szövetségi bűnügyi hivatalra (BKA) hivatkozva tette közzé értesülését, de az említett szervek nem voltak hajlandók megerősíteni az információt. Állítólag maga a szövetségi főügyész, Kay Nehm vonta magához az ügyet - jelentette S. Kovács Ferenc, az MTI berlini tudósítója. A nyomok főleg Hessen tartományba vezetnek, de a német különleges szolgálatok szerint a gyanúsítottak egy nagyobb, működését több tartományra kiterjesztő csoporthoz tartoznak. A Madridban vonatokon elkövetett merényleteknek 190 halálos áldozata és több mint 1500 sebesültje volt. Csütörtökig a spanyol rendőrség 16 gyanúsítottat, főleg marokkóiakat állított elő, közülük tizennégyen vizsgálati fogságban vannak.
MTI - fidesz.hu