Németországba is vezetnek szálak a madridi merényletből
Német televíziós állomások csütörtök esti jelentései szerint a két héttel ezelőtt Madridban elkövetett robbantásos merényletek egyik szála Németországba vezethet.
Dátum: 2004-03-26 07:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21574
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:17.497241, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az n-tv hírtelevízió szerint a Spanyolországban előállított gyanúsítottak közül hárman Németországban, Hessen tartományban éltek. Más tájékoztatási eszközök egy vagy két ilyen személyről tudnak. Az n-tv a szövetségi hírszerzésre (BND) és a szövetségi bűnügyi hivatalra (BKA) hivatkozva tette közzé értesülését, de az említett szervek nem voltak hajlandók megerősíteni az információt. Állítólag maga a szövetségi főügyész, Kay Nehm vonta magához az ügyet. A ZDF televíziós állomás, valamint a Die Welt című berlini napilap forrásai szerint a gyanúsítottak közül legkevesebb egy élt Hessenben. Egy másik televíziós állomás, az ARD késő este azt közölte, hogy az egyik gyanúsított egy ideig Darmstadt városában tartózkodott, a rendőrség átkutatta barátjának a lakását, ahol megszállt. Egy másik gyanúsított ismert a német hatóságok előtt, az illető vallási-szélsőséges körökkel állt kapcsolatban - közölte az ARD. A televíziós állomás tudósítója azt jelentette Madridból, hogy a gyanúsítottak közül valószínűleg kettő tartózkodott egy ideig Németországban, s hogy a spanyol hatóságok nem túlságosan örülnek a németországi kiszivárogtatásoknak. A Madridban két héttel ezelőtt vonatokon elkövetett merényleteknek 190 halálos áldozata és több mint 1500 sebesültje volt. Az előállított gyanúsítottak száma megközelíti a húszat.
MTI - fidesz.hu