Nyolc orosz katona vesztette életét
Aknarobbanásban életét vesztette nyolc orosz katona Csecsenföldön - közölték péntekre virradóra orosz katonai tisztségviselők. Elmondásuk szerint az eset csütörtök este történt az Oroszországhoz tartozó szakadár kaukázusi köztársaság fővárosától, Groznijtól 25 kilométerre délkeletre fekvő sali járásban.
Dátum: 2004-03-26 07:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=21575
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:45:17.815075, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tragédiát az okozta, hogy egy katonatiszt - helyi idő szerint este hat óra után - gépkocsijával önkényesen megpróbálta elhagyni egységét. Mivel Csecsenföldön ekkor már tilos a gépjárművek közlekedése, az őrség megpróbálta megállítani. A tiszt azonban járművével áttörte a megfékezése végett leeresztett sorompót, majd ráhajtott az egység közelébe telepített aknazárra. A robbanásban életét vesztette a vétkes katonatiszt és az őrség hét tagja, egy katona pedig megsebesült - tették hozzá a tisztségviselők.
MTI - fidesz.hu